Harminc rászoruló családon segítettek

Szociálisan hátrányos helyzetű párkányi családok és hajléktalanok között osztották szét a Nyissátok ki szíveteket címmel meghirdetett jótékonysági gyűjtésen összegyűlt adományokat.PárkányA városi hivatal szociális osztálya idén harminc rászoruló családnak segített.„Jellemzően kisgyerekes családok.

Szociálisan hátrányos helyzetű párkányi családok és hajléktalanok között osztották szét a Nyissátok ki szíveteket címmel meghirdetett jótékonysági gyűjtésen összegyűlt adományokat.

Párkány

A városi hivatal szociális osztálya idén harminc rászoruló családnak segített.

„Jellemzően kisgyerekes családok. Vannak köztük olyanok is, akikkel több éve tartjuk a kapcsolatot. Akadnak, akik maguk keresnek meg minket, de vannak olyanok is, akiket mi szólítunk meg” – tájékoztatta lapunkat Michaela Pajchortová, a városi hivatal szociális osztályának vezetője. A városi hivatal tizedik éve rendezi meg a Nyissátok ki szíveteket címmel meghirdetett adománygyűjtést. Kezdetben november közepétől gyűjtötték az adományokat (ruhaneműt, lábbelit, játékot, háztartási eszközöket), amit a karácsony előtti napokban osztottak szét a rászorulók között. Az időpontot később módosították. Idén már október első felében elkezdték a gyűjtést. „Gyakorlati okokból kellett korábbi időpontot választanunk. Az épületet, ahol a gyűjtést és a ruhaosztást rendezzük, nem tudjuk fűteni, ezért a hideg beállta előtt kellett megszerveznünk az akciót” – magyarázta Pajchortová. Felajánlásokból szerencsére – az időpont-módosítás ellenére – idén sem volt hiány. Az adományokat október utolsó hetében osztották szét. „Minden érintett családnak küldtünk értesítőt, hogy milyen időpontban várjuk őket. Sok ruha, cipő és játék talált gazdára. Ami megmaradt, azt a hajléktalanmelegedőbe visszük” – mondta a szociális osztály vezetője.

A szociális ellátásról szóló általános érvényű rendelet értelmében Párkányban november 1-jétől március 31-ig működik a hajléktalanmelegedő. Elsősorban érvényes párkányi lakcímmel vehető igénybe, de ha van szabad hely, azok is itt tölthetik az éjszakát, akiknek nincs bejelentett lakhelyük a városban. Párkányban a hajléktalanok számát nem hivatalos adatok harminc főre becsülik, de csak töredékük – átlag nyolc személy – keresi fel a melegedőt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?