Harmadszor módosították az útátadás határidejét

Nagytárkány |

<p>A Tisza-parti községet a magyarországi Zemplénagárddal összekötő, mintegy három kilométeres útnak az eredeti tervek szerint már 2011. augusztus végére el kellett volna készülnie, majd az átadási határidőt 2012. június 30-ra módosították, az út használatba vételére azonban a dolgok jelenlegi állása szerint csak a jövő év második felében kerül sor.</p>

 

Kopasz József polgármester lapunknak elmondta, az építési munkálatokat a falu határában 2008 februárjában kezdték el. A nagytárkányiak az út megépítésére 2007-ben pályázatot nyújtottak be az európai uniós alapokhoz, és ekkor meg is kapták a kért támogatást. A 331 939 eurós beruházás költségeinek 75 százalékát így az Európai Uniótól, 20 százalékát pedig a szlovák államtól nyert támogatásból fedezték, a településnek csak az 5 százaléknyi önrészt kellett kifizetnie. Később erre a célra további 8298 eurót nyertek, ami ugyan nem tette ki a sajáterő-követelmény 50 százalékát, ám így is nagy segítséget jelent a településnek. A Szénazsák dűlőn át vezető, 6 méter széles, 648 méter hosszú út államhatárig vezető szakasza határidőre elkészült, a község azonban folytatni szerette volna a munkálatokat, így még 2009-ben a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt-vel közösen készített egy újabb pályázatot. A beruházás második fázisaként a Zemplénagárd és az államhatár közti mintegy 2,1 kilométeres szakaszon kellett folytatni a munkálatokat, a szlovákiai részen útjelző táblákat és útjeleket szerettek volna elhelyezni, illetve az út szlovákiai nyomvonala egy részének, valamint a Kaszárnya utca 800 méteres szakaszának újraaszfaltozását is tervezték. A pályázók időközben megkapták a kért támogatást, a nagytárkányiak által elnyert 140 000 euró, melynek csupán 5 százalékos önrésze terheli a község költségvetését, elegendő volt a tervezett munkálatok elvégzésére. A szlovákiai szakaszon a beruházás megvalósítása mostanra gyakorlatilag befejeződött, ám a magyarországi partner csak a napokban kezdhetett hozzá az út építéséhez. A megismételt közbeszerzési eljárás lefolytatását követően ugyanis az építési terület megtisztításához csak azután láthattak hozzá, hogy ott befejeződött a törvényben kötelező érvénnyel előírt régészeti feltárás.A hivatalos szervek a beruházás megvalósításának határidejét így 2013. augusztus 31-re módosították, azzal a kitétellel, hogy ekkorra nemcsak a tényleges építési munkálatoknak, hanem az ezekkel összefüggő összes adminisztratív eljárásnak le kell zárulnia. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?