Hanyatlóban a zöldségtermesztés

Nagymegyer. A zöldségtermesztés ugyancsak leszálló ágban van a városban. A helyi gazdák még lelkesen emlegetik, hogy a kötött fekete talajnak köszönhetően a környéken sokkal zamatosabb a termés, mint homokos talajon, ez a megállapítás azonban majdhogynem nosztalgikus múltidézésnek számít.

A nyolcvanas években Nagymegyer az ott lakók életmódját tekintve még sokkal inkább falusias jelleget mutatott, mint ma: a háztájizás – az állattartás, fóliázás, kertészkedés – a családi házakban élők elengedhetetlen foglalatossága (és ezzel együtt mellékjövedelme) volt. A panellakók számára pedig nagy kincsnek számított, ha egy-egy apró hétvégi kiskerthez juthattak valahol a város szélén. Még a kilencvenes években sem ment ritkaságszámba, hogy a közeli tanyák valamelyikén mezőgazdaságból próbáltak boldogulni egyesek. Akár zöldségtermesztésből is, bár a Csallóközben „nagyban” hagyományosan a gabonatermesztés a vezető ágazat, minden más csak ezután következik. Annak ellenére, hogy Nagymegyeren speciális feltételek is adottak (lehetnének): a fürdő mellett található kertészet melegházait például egy időben termálvízzel fűtötték. A tulajdonos érdeklődésünket most elhárította, annyit mondott, felszámolni készül a vállalkozást, tulajdonképpen már csak kicsiben, saját célra termelnek.

Ma Nagymegyeren fóliasátrat csak elvétve találunk, és egy kezünkön megszámolhatjuk, hányan látnak fantáziát a nagybani kertészkedésben. Egy kis veteményes és néhány gyümölcsfa a saját igények kielégítésére – a legtöbb helyen maximum ennyi maradt. Sok helyen ennyi sem – a melléképületek helyén apartmanok állnak, az egykori kertet befüvesítették, legyen hely a termálfürdő miatt idelátogató turistáknak... Az idegenforgalom jobb, biztosabb és minden értelemben tisztább biznisz, mint a zöldségtermesztés. A kiábrándulás okai ugyanazok, mint máshol: a kilencvenes években eltűnt a jól bejáratott felvásárló rendszer, aki nem tudta közvetlenül értékesíteni a terményeit, sokszor hoppon maradt; a külföldről dömpingáron behozott áru pedig a béka feneke alá nyomta a hazai termékek értékét.

„Itt megyeri már alig akad – int a lakótelep tövében álló standok felé Vincze Attila, a helyi piacfelügyelő. – Inkább a közeli falvakból jönnek az árusok. De ők is egyre kevesebben vannak. Meg persze a vásárlók is. A zöldséget és a gyümölcsöt is inkább megveszik az áruházban, ha már egyszer ott járnak.”

A városban hetente kétszer, szerdán és szombaton délelőtt van piac. Az éves asztalbérlet 900 korona, vagy alkalmanként egy százasért szerezhet helyet magának, aki itt szeretne megszabadulni a megtermelt feleslegtől. Egy hete szerdán csak néhányan álltak a pultok mögött, a kínálat sem volt túl gazdag: palánták, tavalyi krumpli, hagyma, retek, uborka... Nagyjából ennyi. Egyébként vásárlóból még ennyi sem akadt. A szombatok állítólag kicsit élénkebbek. A csúcsszezon természetesen a nyári időszak, ilyenkor a turisták is vásárolnak, néha nagyobb mennyiségben is.

Kifejezetten zöldségfelvásárlással Nagymegyeren a Zerda-Podunajsko szövetkezet foglalkozik: öt környékbeli nagytermelő – kft. és mezőgazdasági szövetkezet – hozta létre, kifejezetten azzal a céllal, hogy terményeiket közösen értékesítsék. Elsősorban hazai áruházláncokkal, nagyraktárokkal, konzervgyárakkal, és különböző csehországi átvevőkkel állnak üzleti kapcsolatban. Ha van megfelelő kereslet és kínálat, kistermelőktől is vásárolnak fel. Az évek során a Dunaszerdahelyi, a Galántai és a Komáromi járásban működőképes felvásárlói hálózatot alakítottak ki.