A vízművek két alkalmazottját vonhatják felelősségre a három évvel ezelőtti tragédia miatt, amikor egy hároméves kislány az aknába zuhant és meghalt.NyitraNovemberben Vanessa szüleinek jogi képviselője a Google műholdfelvételével igazolta, hogy az aknán már a baleset előtt egy hónappal sem volt fedő
Hanyagság okozhatta a kislány halálát
A vízművek két alkalmazottját vonhatják felelősségre a három évvel ezelőtti tragédia miatt, amikor egy hároméves kislány az aknába zuhant és meghalt.
Nyitra
Novemberben Vanessa szüleinek jogi képviselője a Google műholdfelvételével igazolta, hogy az aknán már a baleset előtt egy hónappal sem volt fedő. A vízművek először azt állította, 2012, május 4-én még a helyén volt a fedő, később már azzal védekezett, hogy ezen a napon csak az aknától hat méternyire lévő zsilip rácsait tisztították az embereik, és abból a távolságból nem láthatták az akna tetejét. A szülők jogi képviselőjének kérésére a bíró helyszíni szemlét tartott a folyóparton, és megállapította, hogy a rácsoktól épp az aknára látni. A tárgyaláson egy helyi lakos is tanúskodott arról, hogy figyelmeztette a hiányzó aknafedőre a rácsokat tisztító munkásokat – az ő vallomása a bíróságon is perdöntő lehet.
A per első tárgyalásán a bírónő a két vádlottat hallgatta meg. Az 55 éves Miroslav G. és az 59 éves Ivan K. is tagadta a felelősségét, mindketten azt állították, senki nem szólt nekik, hogy hiányzik az aknafedő. Az elhunyt kislány szüleinek ügyvédje viszont figyelmeztette őket, hogy a törvény alapján a vízművek kötelessége rendszeresen, legalább évente kétszer ellenőrizni az aknafedőket. A cég naplói szerint ez megtörtént, de a köröskényiek azt állítják, hónapok óta fedetlen volt az akna, és többször is telefonáltak a vízműveknek, majd a városrész önkormányzati képviselőjét is figyelmeztették – hiába. Végül a közelben lakó asszony tett egy deszkát az aknára, ez szakadt be Vanesska alatt. Az asszonyt és az önkormányzati képviselőt novemberben fogja meghallgatni a bíróság.
A tragédiát követően a környéken tizenhét csatornafedelet cserélt ki és pótolt a vízművek, azóta az ellenőrzések is gyakoribbak. A két alkalmazott magánemberként áll a bíróság előtt, ha bűnösségük beigazolódik, kettőtől öt évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik őket. Az anyagi kártérítést a szülők nem az alkalmazottaktól, hanem a cégtől követelik. A vízművek a peren kívüli megegyezésre nem volt hajlandó, a cég jogi képviselője úgy véli, azt kell megtalálni és felelősségre vonni, aki ellopta a csatornafedelet.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.