Halász Attila lett Rimaszombat második alpolgármestere

rimaszombat városháza

Jozef Šimko, Romaszombat polgármestere Halász Attilát, a képviselő-testület tagját nevezte ki a város második alpolgármesterévé. A döntésről a testület hétfői ülésének végén tájékoztatott. A város első alpolgármestere Jozef Tóth.

Štefan Szántó, a rimaszombati városi hivatal vezetője a találkozón elmondta, a második alpolgármester feladata az lesz, hogy részt vegyen a város egyes fejlesztési koncepciójának kidolgozásában, a határon átnyúló együttműködések megvalósításában, valamint a Besztercebánya megyével való együttműködésben. „A polgármester jóváhagyásával képviselheti a várost a közéleti, a kulturális és a reprezentációs eseményeken" – tette hozzá Szántó.

„Nagy megtiszteltetés számomra a feladat, hogy képviselhetem a várost, és segíthetek meghozni a Rimaszombat fejlődését szolgáló döntéseket. A régiók közötti intenzív, határokon átnyúló együttműködés csak előmozdíthatja a beruházások és általában a kapcsolatok fejlődését" – mondta Halász az ülésen. A városi képviselő-testület tagjait korrekt együttműködésre kérte, úgy fogalmazott, hogy a városnak konstruktív és stabil együttműködésre van szüksége.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?