Hagyományos technikák, modern formavilág

HORVÁTH GERGŐ

A világ számos tájára készítettél már táskákat, tarsolyokat, öveket, Japántól, az Egyesült Királyságon át Indiáig. Hosszú út van mögötted, és valószínűleg még sokkal hosszabb áll előtted. De hogyan kezdődött el ez a ma sikeresnek mondható történet?

Tizenévesen, autodidakta módon kezdtem el foglalkozni a bőrrel, de már gyerekkoromban sokat ügyködtem nagyapám műhelyében. A tradicionális dolgok, a hagyományőrzés, a népszokások és a népzene mindig vonzott. Középiskolában elkezdtem néptáncolni, fesztiválról fesztiválra jártunk a csoporttal, így egyre közelebb kerültem a népművészethez és a kézműves világhoz. A bőr mint alapanyag mindig is vonzott. Volt benne valami rusztikus és natúr, de közben finom míves dolgokat is ki lehet hozni belőle, ez a kettősség pedig nagyon tetszett. Eleinte szerszámok nélkül, szögekkel, kalapáccsal, maradék bőrökből és szétszedett zsákokból vett anyagokkal kísérleteztem. Idővel elkezdtem fejlődni, és középsulis koromban már a saját magam által készített táskát, tarsolyt és bőrkiegészítőket hordtam.

A középiskola után jött Budapest, és elég hamar a katedra túloldalán álltál.

Úgy indultam Pestre, hogy tudtam, bőrrel szeretnék foglalkozni, csak az nem volt világos, milyen úton kellene elindulnom. Érettségi után felvettek egy pesti főiskolára, de negyedévesként az iskola mellett egy középiskolában kezdtem tanítani. A lehetőség adódott, és persze valamiből finanszíroznom kellett a pesti létemet is.

Elég fiatalon a mély vízbe csöppentél.

Igen, és kellett is néhány év, mire rájöttem, hogy művészetet, mesterséget nem fiatalon kell tanítani, hanem amikor már több tíz éves tapasztalattal rendelkezel, és megvan a hiteled.

Végül felhagytál a tanítással, és saját műhelyt nyitottál.

Mindig is a magam ura szerettem volna lenni. Akkoriban ráadásul a tanári fizetés olyan volt, hogy két táskából meg tudtam keresni azt, amit az iskolában kaptam, ráadásul azokat nyugodt tempóban el tudtam készíteni. Ez volt a döntő szó: a szabadságvágy, és idővel egyre jobban frusztrált az állandó korlátozás. Persze vannak, akik úgy tartják, hogy a diákok inspirálni tudnak, és van is ebben valami, viszont nekem akkoriban a tanítás mellett már nem maradt energiám az alkotásra.

Elnézve a munkáidat és a műhelyedet, sikerült megtalálnod a számításaidat.

Nagyon szerencsés vagyok, hogy azt csinálhatom, és abból élhetek, amit szeretek, de ehhez hosszú és kemény évek kellettek, ráadásul a rögösebb utat választottam. Mindig is az előttem járókat néztem, a nagyokat, a mestereket. Elsősorban azokat, akik nem a standard klasszikus piacot figyelik, inkább saját stílust alakítottak ki, egy mívesebb, gazdagabb formavilággal. Soha nem azt figyeltem, hogy egy tárgyba mennyi munkaórát teszek bele, és azt az alapján eladom egy összegért, hanem azt, hogy sikerüljön olyan tárgyat készíteni, amellyel magam is elégedett vagyok. Csak ezután jön a számolás. Nehéz volt ezt és az üzletet összehozni, mert vagy kiszolgálsz egy bizonyos célközeget egy bizonyos árfekvésben, és gyártasz különböző árnyalatokban hat egyforma tarsolyt, vagy a kicsit rögösebb utat választod, ami nehezebb, tovább tart, és sokkal több kitartást igényel, de szakmailag lényegesen kifizetődőbb. Ezért nincs például varrógép a műhelyben, mert mindent kézzel varrunk. A kézi varrás kétszer, két és félszer annyit bír, mint a gépi varrás, és sokkal megbízhatóbb, de a kivitelezése is legalább két és félszer annyi időbe telik. Emiatt az adott tárgy is költségesebb. De szerencsére ennek is megvan a maga klientúrája.

Említetted a mestereket. Úgy kezdted a bőrművesmesterséget, hogy voltak példaképek, akikre felnéztél, és azt mondtad: majd akkor leszek elégedett, ha én is ilyen színvonalon fogok dolgozni?

Ha még nem tartasz szakmailag egy bizonyos szinten, nem látod meg a különbségeket. Ahhoz kell másfél, két év aktív munka, csak utána nyílik ki a szemed arra, hogy egy adott ember milyen szinten közelíti meg a bőrdíszművességet, milyen réteget akar kiszolgálni, milyen szintű a munkája, és hol tart szakmailag. Ahhoz, hogy fel tudjam mérni egy tárgy színvonalát, nekem is évek kellenek.

Többször is utaltál a hagyományra, emellett azonban a modern formavilág jegyei is megjelennek a termékeidben.

Ez összetett dolog. Van egyfelől a hagyományos népművészet, ami egy behatárolt terület, mert adottak a motívumok, a formavilág, a technikák. Persze lehet, és érdemes is ezeket tovább vinni, még akkor is, ha nem tradicionális pásztortáskáról vagy tarsolyról van szó. Ennek az egyik általam is preferált módja a hagyományos bőrmívestechnikák ötvözése a modern formavilággal. Úgy gondolom, és a vásárlók is ezt igazolják, hogy a modern dizájnú tárgyakban ugyanúgy meg lehet találni a helyet négyszálas- vagy laposfűzésnek. Fontos megtartani ezeket a technikákat, amelyek egyébként akár kiveszhetnek, ha nem tudjuk átmenteni a modern kor tárgyaiba. A magyar bőrösség ráadásul szakmai gazdagságában, múltjában, motívumkincsében ott van a világ élvonalában. Csak azért nem épült be olyan mértékben, mert a szükséges technikák és technológiák (fonások, egyedi domborítások, negatív dúc használata) nem gépiesíthetők. Ezeket azonban minden további nélkül át lehet menteni a kortárs stílusirányzatokba is.

Ez lenne a cél?

Részben. Kitűzött célok persze mindig vannak, akár egy megrendelésen belül, amikor az ügyféllel együtt találjuk ki a koncepciót. Mivel nem sorozatgyártású termékeket árulok, minden egyes tárgyban van valami kihívás. Hosszú távon azonban egy olyan saját, jellegzetes stílus és formavilág kialakítása a cél, ami akár független is lehet a népművészettől, közben mégis megőrzi a tradicionális technikákat. Másrészt, igazán hosszú távon, bízom benne, hogy kiépülhet egy családi vállalkozás, és a gyermekeim, ha ők is úgy gondolják majd, tovább viszik a megkezdett munkát.

Különösen fontos számodra, hogy személyesen is találkozz a vásárlóval. Erre azonban nincs mindig mód.

Valóban nagyon fontos, hiszen csak akkor lehetek elégedett, ha az az ügyfél, aki megtisztel a bizalmával is maximálisan elégedett lesz a kész termékkel, és azt hiszem, ennek is köszönhető, hogy sok korábbi ügyfél visszatérő vendég a műhelyemben. Persze van, amikor nem találkozom a vevővel, mivel félkész alapanyagokat is adok tovább gyártóknak. Most például kardtokokat készítek egy kardkészítőnek. A korhű, eredeti technológiát alapul véve ma már olyan tokok készülnek a műhelyben, melyeknél a kialakítás, a szíjazat ráépítése a tokra olyan, mint a 13. századi kódexekben, szobrokon, korabeli jegyzeteken látható. Persze rengeteg lehetőség van, új, innovatív irányban is gondolkodom, de ez még a jövő zenéje.

Mindezek mellett nemrég egy saját kollekcióval is előrukkoltál.

Az egész azzal kezdődött, hogy az elmúlt években sokan kerestek meg azzal, van-e valami kész termék, ami azonnal vihető, mert gyorsan kellett ajándékot találni. Ezért döntöttem úgy, hogy csinálok egy minimal artos kollekciót, amely egyéves előkészület és tervezés után tavaly ősszel készült el. A tervezés elég időigényes volt, olyan tárgycsoportot kellett összeállítani (női, férfipénztárcák, kártyatartók), melyek illeszkednek egymáshoz, de a mostani dizájn galériák arculatához is. A kollekció tervezésekor különös figyelmet fordítottam a felső kategóriás alapanyagokra, a kollekció minden darabja toszkánai bőrből készült. A kollekció második részét a férfi- és női szíjak teszik ki, melyek ugyanebben az egyszerű, de szakmailag igényes stílusban készültek egy neves angol bőrgyár alapanyagaiból.

Sajátos elképzeléseid vannak a csomagolásról is.

Amikor azt láttam, hogy a nagy világmárkák mekkora hangsúlyt fektetnek a csomagolásra, felmerült bennem, hogy a magyar népművészetet miért ne lehetne igényesen becsomagolni? Úgy gondolom, a tradiconális népművészet ugyanúgy megérdemli a csomagolást, ezért alakítottam ki egy sajátos koncepciót. A friss arculat, az új dizájn és logó, valamint a letisztult csomagolás már az új kollekcióban is jelen van. Úgy vélem, a minőségi alapanyagból, kézzel készített termék csomagolása is legyen olyan, amilyet az megérdemel.