Hagyományos Ipoly-nap

Ipolyság. Polgári és népi hagyományok őrzői adtak egymásnak randevút a városban. A városi parkban, az Ipoly mente népi kultúrája, a történelmi Hont vármegyei települések hagyományai elevenedtek meg. Pálinkás Tibor, a múzeum vezetője nyitotta meg az Ipoly-napot, s köszöntötte a város, a környező községek, a Csemadok és a különböző szervezetek képviselőit.

Az ünneplő közönség a megnyitó és a kuktúrműsor után az Ipolyhoz indult, a víz mellett ünnepelni tovább. Népdalokat énekelve ballagtak le a névnapos folyó partjára a Ságiak. Danis Ferenc helytörténész mesélte el az Ipoly 230 km-es útját a Breznóbánya alatti Fehérkúttól Szobig, a forrástól a torkolatig. A jobb oldalon, Szlovákiában 28, a bal oldalon öt település viseli nevét. Szabó Tibor, Ipolytarnóc polgármestere Az Ipoly monológját, saját alkalmi költeményét szavalta el. Tisztaságot, békességet, éltető erőt kívánva az ünnepeltnek, először Danis Ferenc, a Honti Múzeum és Galéria baráti Körének nevében dobott koszorút a folyóba, majd a helyi önkormányzat és a Váci Múzeum Egyesület csokrai röpültek.

Juhász Zoltán népzenész, és az ősi pásztoréletet még őrző Pál Pista bácsi dudakoncertje után Gál Tamás színművész Móra Ferenc műveivel szórakoztatta az egybegyűlteket. A város polgármestere, Lőwy János elmondta, „a múlt ünneplése a jelennel való elégedetlenséget jelzi”. Egy ipolysági kisfiúnak úgy tűnhet, a Duna ömlik az Ipolyba, de bármennyire is meghatározó ez a vidék, „a ipolysági polgárnak vándorolnia kellett, de nem lett belőle csavargó”, s visszatér, a két nemzetet, s legalább négy felekezetet befogadó városba a léleknek emlékművet emelni. Martin Bútora a Hunčík Péter által megálmodott Átrium Európa kapcsán hét csodáról beszélt. Arról a csodáról, amit a táj hangulata, az európai kultúrák rétegeinek koncepciója, a határ fogalma, az emberek vitalitása, a bizakodó várakozás, a választás szabadsága jelent. „A sötét átkozása helyett, Ipolyságon gyertyát gyújtanak.” Hunčík Péter, kit Bútora alapító, inspiráló, mozgató szellemnek nevezett, körénk rajzolta szülővárosát, a helyet, „ahol kitárult egy sor új világ, s ki sem húztam a lábam innen.” Szókratész alapján állította, hogy a tanulás, a keresés emlékezés. Először magunkat kell megismerni, a legkisebb építőelemet, a sejtet. Az udvarban Bartusz György szobra jelképezi az egót, mely egyszerre helyi és európai. „Nincs különbség Ipolyság és Európa között!” S ez vezet át a tágabb világba. „A gótikus templom ablakaiba belefestették az emberiség történetét, az apa csak kézen fogta fiát s bemutatta az eseményeket.” Remélhetőleg Fero Guldan 17 képbe sűrített, rafinált történelemkönyve is ilyen zarándoklatokra csábítja majd az embereket. A bizánci kultúrkört Jozef Barta fémikonosztázon kuksoló fa oszlopszentjei képviselik, a görög–római kultúra a színpadon és timpanonján keresztül van jelen. A test és sejt közti egység a szövet, ezt a jövőre megnyíló felvidéki arcképcsarnok mutatja majd be. Hunčík mindenkit arra kért, éljenek vele, használják ki az itt jelenlévő harmóniát. A szoborleplezést és áttriumavatást a város kórusának fellépése tette még ünnepélyesebbé. Az udvarban kapott helyet az Ipolysági- emlékfal.

A bőséget fokozva Bartusz György tanítványai mutatkoztak be festményeikkel és szobraikkal a zsinagógában, a zeneiskola tanárai játékukkal az emelkedett hangulatról gondoskodtak. Végül Gágyor Péter rendezésében, a két művész, Edith Piaf és Villon jelent meg Benes Ildikó fekete és Gál Tamás fehér alakjába bújva. S akinek ez sem volt elég, a Bartók Béla téren táncolhatott éjfélig.