Hagyományok és értékek – konferencia Taksonyban

<p>Taksony. A helyi kultúrház adott otthont a 12. Hagyományok és értékek szemináriumnak. Idén a tájházak pályázati és marketinglehetőségeiről szóltak az előadások.</p>

BARTALOS ÉVA

Árendás Tamás, a Bethlen Gábor Alap komáromi irodájának vezetője az alap pályázati lehetőségeiről tájékoztatta a jelenlevőket. Elhangzott, hogy egyebek mellett magyar nyelvű köznevelési és oktatóprogramok megszervezésére, szakmai kiadványok megjelentetésére, fejlesztésekre igényelhetnek támogatást a pályázók. „A tájházkezelőknek hasznos lehet a fejlesztések támogatása, ebből felszerelést is vásárolhatnak, a felújítás költségeire is kaphatnak dotációt” – közölte az irodavezető. Hozzátette, a regionális pályázatoknál legfeljebb 600 000 forint támogatást kaphat a pályázó. Árendás Tamás lapunknak elmondta, tavaly 430 projektet kaptak, ebből 270 volt sikeres. „A tájházfenntartók között elég kevés a pályázó, ezért is tájékoztattam a jelenlevőket a lehetőségekről” – mondta Árendás Tamás. „A pályázataink nem bonyolultak, sőt egyszerűsödtek az elmúlt évek alatt. Tavaly már csak elektronikus formában lehetett benyújtani a tendereket, ez gondot okozhatott az idősebbeknek. Akadtak olyanok, akik nehezen boldogultak a számítógéppel, ha bármi gond adódik, szívesen segítünk a kérvényezőknek” – tette hozzá Árendás. Szobi Eszter, a búcsi Felvidéki Népviseletes Babák Háza gyűjteményének létrehozásáról beszélt a szeminárium résztvevőinek. Kilenc babával kezdték a gyűjtemény kialakítását, különböző támogatásokért pályáztak, így bővítették a gyűjteményt.

Danter Izabella, a szemináriumot szervező Mátyusföldi Muzeológiai Társaság elnöke elmondta, mintegy ötven érdeklődő vett rész a szakmai napon. A Duna menti régió tágabb régióiból érkeztek tájházkezelők Taksonyba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?