Gyógyfürdőként fejlesztenék a nagymegyeri akvaparkot

gyógyfürdő
Nagymegyer |

Gyógyfürdőként fejleszthetnék a jövőben a nagymegyeri Thermal Corvinus-t, erről készített elemzést a Nagymegyeri Szállásadók Szövetsége, amelyet a képviselő-testület legutóbbi ülésén bemutattak. A tervezet Pőstyén, vagy Gyűgy szintjére emelhetné a várost, de számos kérdést is felvet a koncepció.

„Képzeljük el Nagymegyert úgy, mint egy kis pöstyéni fürdőt” – mondta Varga Martin helyi szállásadó, a fürdőváros koncepció bemutatásakor. Az elképzelés alapján a nagymegyeri forrásvíz is teljesítheti a természetes gyógyvízre vonatkozó feltételeket, így gyógyfürdőként is funkcionálhatna, ahova terápiás jelleggel, gyógyulni érkeznek a vendégek. Gyógyfürdő kialakításában látják a megoldást a szezonalitásból fakadó kiegyenlítetlen eredményekre a nagymegyeri szállásadók. Balázs Péter képviselő elmondta, az elmúlt időszakban számos fürdőbe ellátogattak, megismerkedtek az adottságaikkal, amelyeket Nagymegyeren is hasznosíthatnak. A fürdőváros fejlesztési koncepció alapja, hogy gyógyfürdőként jegyezzék a nagymegyeri forrást, ebből kifolyólag újabb lehetőségek nyílnának meg a fürdő, a látogatók és a hozzájuk kötődő vállalkozók előtt. Varga elmondta, a fürdőváros egy marketingfogás, a törvényben a fürdőhely megnevezés szerepel ami egy olyan behatárolt helyet jelent, ahova a látogatók a természetes gyógyvíz jótékony hatásait kihasználva gyógyulni, rehabilitációra járnak. „Nagyon szezonális a fürdő látogatottsága, az idényen kívül visszaesik az érdeklődés.

A megcélzott új ágazat nem idényfüggő, így egész évben attraktív lehet a város a turistáknak”

– vázolta a szakember hozzátéve, hogy ha gyógyulni érkeznek a turisták, akkor növelhetik a vendégéjszakák számát, az idegenforgalmi adót és a munkahelyek számát, valamint a lakossági szolgáltatásokat is bővíthetik. „Sok látogató érzi, hogy ide kell jönnie, mert a víz jótékony hatással van a mozgásszervi panaszaira. Adjunk az úti célunknak egy valódi hozzáadott értéket” – folytatta Varga Martin. A koncepció szerint a fürdőt üzemeltető Termál kft. feladata lenne a fejlesztés. Lapos Ildikó alpolgármester gyakorlati kérdésekkel fordult a tervezet beterjesztőjéhez, rámutatott, hogy a jogszabályok alapján a kijelölt fürdőhelyen számos korlátozás is érvényben van, például az ilyen területen tilos haszonállatokat tartani, lakóparkokat, oktatási intézményeket építeni, mély kutakat fúrni. Varga azonban felhívta a figyelmet arra, hogy a város meghatározhatja, hogy csak egy bizonyos területre vonatkozzon a meghatározás, így a város más területeit nem befolyásolná.

A városi képviselők gondolatébresztőnek találták az elképzelést, amelyről nyílt kommunikációt kell folytatni, egy lehetséges népszavazás kiírása is felmerült. Az önkormányzat tudomásul vette a javaslatot. Ha életbe lépne a koncepció, akkor is évekig tartana a folyamat, amíg Nagymegyer felkerülne a szlovákiai gyógyfürdők térképére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?