Gyémántosok találkozója

Volt egy elit A osztály, ők pedig a B-sek voltak, akik mindig gondot okoztak. Ebbe az osztályba jártak a „rosszak”, az iparosok, földbirtokosok, egykori kulákok gyerekei. „Amikor Hartmann Józsi bácsi osztályfőnök összevont szemöldökkel, homlokát ráncolva lépett be az osztályba, azonnal tudtuk, hogy már megint baj van. Egyszer ő maga mesélte, hogy reggelente az iskola felé menet gyakran azon gondolkodott, aznap vajon melyik kolléga fog panaszkodni a B osztályra, mert abban, hogy valaki panaszkodni fog, teljesen biztos volt” – kezdte a visszaemlékezések sorát Szinger Katalin.

Az ideológiai párttitkár hatalma

1959. május 9-én érettségiztek Dunaszerdahelyen, a mai Vámbéry Ármin, akkor 11 éves magyar tannyelvű gimnáziumban. Mármint azok, akiket engedtek. Az írásbeli érettségin mindenki részt vett, a délutáni szóbelihez már szelektáltak. „Felsorakoztattak bennünket az iskola folyosóján, az akkori járási párttitkár pedig végigsétált előttünk és kiválasztotta azokat, akik nem szóbelizhettek. A kémiai szaktanteremben ülésezett az érettségiztető bizottság, amelynek ez a bizonyos párttitkár is tagja volt. Mi a mellette levő fizikaszertárban kezdtük el ünnepelni a sikeres írásbelit, de aztán inkább hallgatóztunk. Tisztán hallottuk, ahogy a párttitkár név szerint felsorolja azokat, akik nem szóbelizhetnek. Hiábavaló volt a tanáraink érvelése” – emlékeznek vissza az egykori diákok. A gyűlölt ideológiai csősz ellenére végül mindenki előbb vagy utóbb leérettségizett, bár nem mindenkinek sikerült úgy a továbbtanulás, ahogyan elképzelte.

 
Szeretett és rettegett tanárok

Legnagyobb szeretettel a matematikát tanító Kropicz Lenkére, Lincsire emlékeztek a találkozón. A tanítóképző elvégzése után ez volt az első osztálya, amelyet az érettségiig vezetett el. Nem sokkal volt idősebb diákjainál, egy húron pendültek, és próbálta minden csínytevésüket elsimítani. Az ötvenéves találkozón, annyi év után is mindenkit megismert, név szerint üdvözölt. A mostani találkozóra megromlott egészségi állapota miatt nem tudott eljönni. „Az osztályfőnök Hartmann József fizikát tanított. Nagyon jó emberismerő volt. Tudta, hogy a fizika és a lányok utoljára Marie Curie idejében volt sikeres kombináció, ezért minket, lányokat soha nem feleltetett. Látatlanban megkaptuk a kettest, és mindenki elégedett volt” – emlékezik vissza Kovács Zsuzsanna. Balogh Zoltán kémiatanártól viszont nagyon féltek. A szigorú, gyors gondolkodású, temperamentumos tanár gyors döntéseket is hozott. „Nem tudtuk a választ, máris zúgott az ötös. Tegnap már megint kint sétáltál, nem tanultál! – ennyi volt a tömör érvelés” – meséli Szinger Katalin. Nem lehet elfelejteni Barta tanár tollbamondásait sem. A magyartanár előszeretettel használt különleges szópárosításokat, mint „jazz-zenekar karmestere düledezve mezőn jár”, amelyekre sokan máig emlékeznek.

Szpartakiád, sítanfolyam

1958-ban mindannyian részt vettek a szpartakiádgyakorlatok betanulásában. A prágai országos bemutatóra hónapokon át készültek Tarcsi Júlia tornatanárnővel, külön a lányok, külön a fiúk, az akkori idők tornaegyenruhájában: fehér póló és a lányok kék tornanadrágban, a fiúk pedig a piros „glottgatyában”. A legjobbak azonban mégiscsak a sítanfolyamok voltak, hiszen ott alakultak ki az első szerelmek, amelyekről akkor sokszor úgy gondolták, egy életre szólnak.

Egyéni történetek

Holzner Mihály volt az egyik legnagyobb csínytevő, és a legtehetségesebb diák. Ő volt az, aki nem szokott készülni, de óra előtt elolvasott egy mondatot az anyagból és ebből feleléskor akár tizenötöt is kreált. Svédországon át egészen Amerikáig vándorolt, hogy valóra válthassa álmát az orvosi egyetemről. Szabó Zoltán volt egyike azoknak, akik nem érettségizhettek le, csak azért, mert a dédszülei földbirtokosok voltak. Volt azonban egy osztálytársa, Szabó András, és az ő érettségi bizonyítványával jutottak be mind a ketten az elektrotechnikai szakosító iskolába, egymásnak adva át észrevétlenül az érettségi bizonyítványt. A felvételiztetők csak a vezetéknévre figyeltek, azt, hogy a keresztnevek különbözők, nem vették észre. Elektromérnök és sok tanár került ki ebből az érettségiző osztályból, mindenki megtalálta a helyét az életben.

Minden évben találkozó

A 45. találkozón úgy döntöttek, ezután nem ötévenként, hanem minden évben találkoznak. „Nagyon jó döntés volt ez, így legalább nem vesszük észre egymáson, hogyan öregszünk” – kacsint Gálffy Irén. Mindenkinek fontos és mindenki szívesen jön. A tavalyi találkozóra volt olyan, aki lekéste a vonatot Pozsonyból és bár egy órán belül indult a másik, inkább taxival jött, nehogy lemaradjon valamiről. Mint minden évben, ez alkalommal is pár perces néma csenddel adóztak azok emlékének, akik már nem tudtak eljönni, de az elbeszélésekben ők is tovább élnek.

Gyémánt oklevelek

Valkai Anett, a Vámbéry Ármin gimnázium igazgatónője személyesen adta át mindenkinek a gyémánt oklevelet. „Aranyból, azaz 50 éves találkozók alkalmából átadott oklevelekből sok van, az ilyen gyémántot viszont szűkösebben mérjük, ezért is nagy öröm számomra, hogy egy ilyen találkozó részese lehetek. A köszöntőket hallgatva, az volt az érzésem, a gimnázium semmit sem változott, ugyanúgy intelligens, okos, csínytevő diákjaink vannak, akik a hatvan évvel ezelőtt érettségizők unokái, dédunokái is lehetnek” – zárta beszédét az igazgatónő.