Gyanús csend a kisiskolák körül

<p>Dunaszerdahely. Újabb iskoláknak javasolta az oktatásügyi minisztérium a felső tagozat megszüntetését, osztályok összevonását.</p>

SZABÓ CSILLA

Tavaly több magyar tannyelvű alapiskola kapott felszólítást a leépítésre, mivel a minisztérium szerint ezzel tudnák csökkenteni a költségeket. A felsőpatonyi, a nagyszarvai és a bakai iskola is veszélyben van, de a minisztérium november óta nem adott újabb utasítást.

A felsőpatonyi alapiskola novemberben kapott értesítést a minisztériumtól, hogy ha nem lesz 15 tanuló az egyes osztályokban május 31-ig, a következő évben meg kell szüntetniük az oktatást a felső tagozaton. Horváth Zoltán iskolaigazgató úgy véli, ez a létszám a legtöbb iskolában nincs meg. „A községek anyagi lehetőségei minimálisak, nekünk hozzávetőlegesen 25 000 euró hiányzik ahhoz, hogy átvészeljük a 2014-es évet” – mondta az iskolaigazgató. A törvényhez módszertani utasításokat is adnak, Horváth Zoltán már értesült erről, de még nem tudják pontosan, mik lesznek ezek. „Csallóközcsütörtökön, Légen, Felsőpatonyban a törvényből kifolyólag meg kellene szüntetni a felső tagozatot. Nem tudom elképzelni, melyik iskola maradna meg, hogy fogják megoldani a gyerekek utaztatását, ami szintén nagyon fontos” – mondta Horváth Zoltán. Az iskolaigazgató elmondta, bízik benne, hogy végül nem szabják meg a minimális létszámot, és ha az iskola különböző forrásokból, valamint az önkormányzat segítségével fenn tudja tartani magát, akkor nem kell megszüntetniük, sem összevonniuk osztályokat. Úgy véli, ésszerűsíteni kell, de sajnálja, hogy az utóbbi időben csak leépítést értenek ez alatt. „Kevés a gyerek, és az nem megoldás, hogy más településekről csábítjuk át a diákokat. A megoldás szerintem az lenne, ha eltörölnék a minimális létszámokat” – mondta az igazgató.

A nagyszarvai alapiskolában idén nem kérhették a plusztámogatást, a legutóbbi levél óta nem kaptak semmilyen utasítást a minisztériumtól. „Próbálunk mindent, amit csak tudunk, az eredeti költségvetésből kihozni, de fejlesztésekre nincs pénz. Ha valamit feltétlenül szükséges javítani, megvenni, az önkormányzat segít, de idén nem veszünk új táblákat, padokat, nem festetünk” – nyilatkozta Lelkes Edit, a nagyszarvai alapiskola igazgatója. Elmondta, a diákok létszáma a következő tanévben is 90–94 körül alakul. Az iskola vezetősége februárban jótékonysági rendezvénnyel hívta fel a figyelmet a kisiskolák problémájára. „Végezzük a dolgunkat, és próbálunk nem mindennap a megmaradással foglalkozni. Éljük az életünket, és bízunk benne, hogy végül nem fogják életbe léptetni ezt a törvény” – közölte Lelkes Edit.

Bakán is veszélybe került a felső tagozat, az iskolában jövőre kénytelenek lesznek osztályokat összevonni a diákok alacsony létszáma miatt. Csízik Erzsébet, Baka polgármestere elmondta, a képviselő-testülettel megvitatták az iskola költségvetését, a falu költségvetéséből hozzájárulnak az iskola fenntartásához a szükséges összeggel. „Elég nagy összeggel kell erre, ami nem könnyű az önkormányzatnak, de nem zárjuk be az iskolát. Kénytelenek voltunk sok mindenről lemondani, nem tervezünk nagy rendezvényeket, javításokat. Az a legfontosabb, hogy ne kelljen máshova iskolába járniuk a diákjainknak” – közölte a polgármester asszony. A mostani negyedik osztályban az önálló osztályhoz szükséges létszámmál kettővel kevesebb a diák, a polgármester asszony elmondta, egyelőre nem tudják, hogy oldják meg a helyzetet. Az önkormányzat anyagi támogatást nyújt azoknak a gyerekeknek, akiket Bakára íratnak első osztályba a szüleik, bízva benne, hogy ezzel is motiválják a szülőket, ne vigyék máshova a gyerekeket. „Kulturális rendezvényeket is szervezett az iskola a szülőkkel közösen, idén nyáron is terveznek hasonló akciókat” – mondta Csízik Erzsébet.

A megkeresett iskolák egyike sem kapott újabb utasítást a minisztériumtól egyelőre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?