Gútai kábelgyár: besegítene a megye

Gúta/Nyitra |

<p>A Nyitra megyei önkormányzat segítségével megoldódni látszódik a gútai Kromberg&amp;Schubert kábelgyár munkásainak utaztatása. A probléma január végén merült fel, a gazdasági válságra hivatkozva ugyanis február elsejétől több szerződéses autóbuszjáratát törölte, illetve lerövidített útvonalon kezdte közlekedtetni a gyár vezetése.</p>

Emiatt a dolgozók egy részének saját magának kell megoldania a bejárást.

A Nyitra megyei képviselő-testület Hortai Éva (MKP) javaslatára hétfői ülésén határozatban kérte a Nyitrai Kerületi Hivatalt: vizsgálja meg, hogy az Autóbuszközlekedési Vállalat (SAV) járatai miként tudnák biztosítani a kábelgyárban dolgozók szállítását. „Ezzel a határozattal tulajdonképpen a Komáromi Munka-, Szociális és Családügyi Hivatal kérését támogatta meg a testület; a hivatal ugyanis jelezte, a megyétől szeretne segítséget kérni ebben az ügyben - mondta Hortai Éva. - A határozat szerint a kerületi hivatalnak a következő testületi ülésig kell előterjesztenie a javaslatait, de ha szükséges, akár rendkívüli ülés összehívását is kezdeményezzük a helyzet mielőbbi megoldása érdekében.“ Mária Poláčkovától, a Komáromi Munka-, Szociális és Családügyi Hivatal igazgatójától megtudtuk: a héten már tárgyaltak is a kerületi hivatal illetékeseivel és megnyugtató választ kaptak.

„A megállapodás értelmében a műszakkezdéshez igazodva az Érsekújvári és a Komáromi járásban két-két, a Vágsellyei járásban pedig egy útvonalon módosulna a megye által finanszírozott autóbuszjáratok útvonala - mondta. -Ha minden jól megy, akár már március elsejétől életbe léphet ez a változás.“

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?