Gömörben masírozott a Szlovák Testvériség

Nyustya (Hnúšťa) |

<p>Mintegy ötvenen tüntettek Nyústya főterén szombaton délután azon a tiltakozó rendezvényen, amelyet Marián Kotleba helyi szimpatizánsai, a Szlovák Testvériség aktivistái szerveztek.</p>

A megmozduláson állítólag a térség szociális helyzetére kerestek gyógyírt a jórészt kopaszra nyírt, feketébe öltözött, csuklyával arcukat eltakaró tizen- és huszonéves fiatalok. A legfontosabb téma Nyústyán is a Szlovák Testvériség által álladóan hangoztatott probléma, a fehérek ellen irányuló roma terror volt. A romák szidása, a Dušan Čaplovič miniszterelnök-helyettes lemondását követelő kirohanások és a gömöri régió szociális helyzetének rövid elemzése után Marián Kotleba beszéde fokozatosan önreklámba, politikai kampánytoborzóba ment át.

Kotleba, a Szlovák Testvériség vezetője arról beszélt, már az idei őszi megyei választásokon indul. Azt mondta, még nem döntötte el, megyeelnök-jelöltként és képviselőként is ringbe száll-e, de a párhuzamos megmérettetést sem tartotta kizártnak. A jelenlévő mintegy félszázas csoport létszámával elégedett volt. A kétórás tiltakozó megmozdulás a beszédek után minden probléma nélkül ért véget, a rendőrségnek nem volt dolga, atrocitás nem történt. A Szlovák Testvériség a közeljövőben a Rozsnyói járásban lévő Jolsvára hirdetett meg a romák ellen irányuló tiltakozó nagygyűlést.

Nyústya vezetése nem értette, miért éppen náluk szervezte meg ezt a megmozdulását a Szlovák Testvériség. A nyolcezres gömöri kisvárosban a becslések szerint mintegy ezerszáz roma él, közülük a helyi ipari parkban mintegy ötszázan dolgoznak. Eddig semmilyen komolyabb romák és nem romák közti konfliktusról nincs tudomásuk, a helyiek közt nincs feszültség, gyűlölködés.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?