Gazdag év empátiával és összefogással

Egészen hajnalig tartott a mulatság (A kép forrása: Nagymegyeri Egészségkárosultak Szervezete)
Nagymegyer |

A Nagymegyeri Egészségkárosultak Szervezete évzáró ülését követő bált kerekesszékesek tánca nyitotta meg. "Végre közösen mosolyoghattunk" - értékelték a közösen töltött évet.

A Nagymegyeri Egészségkárosultak Szervezete minden év végén megtartja évértékelő találkozóját. A tisztújításkor az idén is Vozárik Juliannát választották elnöküknek, aki már több, mint 20 éve vezeti a szervezetet.

Végre a napos oldalon

Az évzáró rendezvényen a helyi kultúrház báltermében úgy rendezték el az asztalokat, hogy egy nagyobb táncparkett is maradjon a vacsorát követő bálhoz. A zenéért Valaskó Ferenc felelt, aki egészen hajnalig muzsikált a legmerészebbeknek. Jó hangulatban zajlott az este, amit az elnök, Vozárik Julianna is nagyon pozitívan értékelt.

Szépen összejöttünk és igen jó hangulat volt. Nemes Aranka vezetésével a Csiribiri és a Hajnal gyermek-néptáncegyüttesek jöttek el fellépni, akik bő fél órás műsorral szórakoztattak bennünket.

– mondta Vozárik Julianna. A vacsora most is, ahogy már sok éve Egyházgelléből érkezett, Menyhárt Attila felelt az étkeztetésért. A kultúrműsor után meghallgathatták Vozárik Julianna éves beszámolóját, valamint a következő évi terveket.

A pandémia mindannyiunk életét megkeserítette. Mintha a Covid árnyékából az élet napos oldalára kerültünk volna, kicsit fellélegezve, az emberek végre mosolyognak. Szervezetünk tevékenysége fellendült, szabadabban szervezhettünk, tervezhettünk, tevékenykedhettünk, mint az elmúlt 2 évben. A klubházban való nagytakarítás után örömmel vetettük bele magunkat a már hagyományos munkamenetbe. Februárban farsangi siskapartit szerveztünk a tagság részére, a hónap végén 16 személy részvételével sor került jogi tanácsadásra is a galántai központ vezetőinek, Nagy Zoltán elnök és Beér Klára közreműködésével.

kezdte beszédét Vozárik Julianna.

 

Empátia és összefogás

Márciusban megünnepeltük a Nőnapot. Áprilisban helyi szinten egészségmegőrző érzékenyítő sportnapot szerveztünk a klubház parkjában és tornatermében. Ugyanebben a hónapban meghívásnak eleget téve 12-en részt vettünk Győr „Tavaszi kupa” elnevezésű sportnapján. Teke, darts, valamint íj versenyszámokban mérettettük meg magunkat. Az év negyedik hónapját nagytakarítással és parkosítással zártuk. Májusban Nyitrán jártunk az Agrokomplex területén megrendezett virág- és bútorkiállításon, amit egybekötöttünk egy délutáni várlátogatással. Június 4-én kiránduláson voltunk Tatán a Patara nevezetű történelmi ünnepségen. Június 18-án Nagymegyeren került sor nemzetközi részvétellel az országos sportnapra, melynek megszervezése ugyancsak próbára tette mindnyájunk erejét, kitartását, összefogását. Bebizonyosodott, hogy egységben az erő! Az önkormányzattal karöltve sikerült egy sikeres, színvonalas rendezvényt megszerveznünk magyar, szlovák és szerb résztvevőkkel. 24 szervezet 234 küldöttével képviseltette magát. Kiemelten fontos az empátia és az összefogás ereje, amiből szerencsére sorainkban nincs hiány.

tette hozzá.

 

Sikeres sportnapok

Augusztusban két eseményen is részt vettünk. A helyi Szent István Napok keretében megszervezett Fakanál forgató versenyen gulyást főztünk. Azután Győrben Nemzetközi Sportnapon teke, darts és íj versenyszámokban versenyeztünk. Szeptemberben Győr, Pápa, valamint Tata által szervezett nemzetközi sportnapokon vettünk részt 12, 10, illetve 8 taggal. Október 7., 8. és 9-én a Szerbiai Szabadkán a Nemzetközi Sportnapon 8 tagtársunkkal képviseltettük magunkat. Az ott töltött napok városnézéssel, szórakozással voltak gazdagítva, mi több ezt a visszaúton Szegeden további látnivalóval, élménnyel fokoztuk. Ebben a hónapban még Győrben és Pápán szerepeltünk nemzetközi sportnapon. November 5-én helyi szinten sport és érzékenyítő napot tartottunk, melynek végén friss gulyással kedveskedtünk a megjelenteknek. Az akció során volt jóga, relaxáció a klubház parkjában, továbbá nótázás, a szórakozás a klubház klubtermében. Komoly támogatást kaptunk anyagi, tárgyi és lelki formában az önkormányzattól, a várostól, a testvéri, valamint városi szervezetektől, szervezetünk szimpatizánsaitól, nem utolsósorban a tagságtól, a vezetőségtől.

mondta végül Vozárik Julianna. A hozzászólások után következett a pénztári beszámoló, majd felszolgálták a vacsorát. Lapos Ildikó, volt alpolgármester, jelenlegi képviselő, a szervezet vezetőségi tagja is részt vett a rendezvényen, ő vezette fel az egyes programpontokat.

Végre találkozhattak és közösen szórakozhattak (A kép forrása: Nagymegyeri Egészségkárosultak Szervezete)

A bált kerekesszékes részvtetők táncával kezdődött. Az elnök kérésére szívesen vállalták ugyanis, hogy ők nyissák meg az esti mulatságot. Az összejövetelre Sobek Darina városi képviselő közreműködésével készült egy lufikkal és szivecskékkel díszített különleges fal, ami előtt egyénileg és csoportosan is fényképezkedhettek a résztvevők.

Az évzáró ülés után december 20-án karácsonyváró teadélutánra gyűltek össze a szervezet tagjai, ahol, ahogy a korábbi években is puncsot főztek és elfogyasztották az otthon készített süteményeiket. Ajándék gyanánt egy-egy zacskó szaloncukorral távoztak a résztvevők. A óév búcsúztatóját és közösen tervezik.

Az óév búcsúztatója idén is a klubházban kerül megrendezésre. Szeretnék ott lenni a magányosok számára is, hogy legyen hol tölteniük nekik is a szilvesztert. Este 9 órától várjuk a vendégeket, batyuzással készülünk, mindenki hozhatja az otthon készített rágcsálnivalóját.

– mondta a szervezet elnöke.

 

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?