GALÉRIA: Mai terheléspróba a komáromi hídon

komáromi híd
Komárom |

Teljes szélességében lezárták ma 9 és 15 óra között a Vág-hidat, hogy terheléspróbát végezzenek a híd szerkezetén.

Frissítve 13:46

Vasárnap 13 óra tájban már fenn volt a híd közepén mind a hat kaviccsal megrakott teherautó. Három-három autót helyeztek nehezékként egymás mögé az építmény derekán. A híd áprilisban aládúcolt részénél is megkezdték a lézeres méréseket. (szaz)

 

Rendőrök álltak a híd feljárójának mindkét oldalán és csak a gyalogosokat, illetve a kerékpárosokat engedték fel a hídra. Hat teherautó sorakozott fel a hídon, a kézsmárki Hvolka Ferdinánd, az egyik tehergépkocsi sorfőrje elmondta, minden autóra 25 tonna kavicsot pakoltak fel a terheléshez. Egyenként engedik fel a teherjárműveket a hídra, hogy a szakemberek nyugodtan elvégezhessék a méréseket. Várhatóan 13 óra tájban lesz fenn a hídon valamennyi tehergépkocsi. A híd lábánál több komáromi lakos is figyelemmel kíséri a munkálatok menetét. A híd lezárása miatt a kerülőút Párkánytól a II/509-es úton Bajcson át, onnan az I/64-es úton Érsekújvárig vezet.

Galéria

Érsekújvár felől Udvard, Nyitra és Vágsellye irányába a II/563-as úton Gútáig, és tovább a II/573-as úton Komáromig vezet, és elterelik a Nagymegyer felé irányuló forgalmat is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?