Galántai járás – délig nagyjából 10 százalékos részvétel

Galánta/ Taksony/ Nagymácséd |

<p>Egyelőre alacsony a részvételi arány a Galántai járás községeiben. Délig a szavazásra jogosultak körülbelül tíz százaléka járult az urnákhoz.</p>

A választási bizottságok tagjai szerint a jó idő is hozzájárul ahhoz, hogy kevesen mennek szavazni. Délelőtt nem álltak sorok a szavazóhelyiségek előtt, az emberek inkább az üzleteket járták. A körzeti választási bizottság egyik tagja lapunknak elmondta, az első fordulóéhoz hasonló részvételi arányra számítanak. Akkor átlagban a jogosultak egyötöde járult az urnákhoz.  „Az első körben is délután volt több szavazó” – mondták Taksonyon. Az első fordulóban e faluban a szavazásra jogosultak közel harminc százaléka adta le voksát, így a bizottság tagjai bíznak benne, hogy délután megjön a lakosok szavazókedve.  Nagymácsédon a legtöbb szavazó az  esti miséhez "igazodik". „Mise előtt és után mindig sokan jönnek” – tájékoztatott a helyi választási bizottság egyik tagja. A szavazás a járásban rendben folyik, nem értesültünk fennakadásokról.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?