Fűrnek nincs pénze községi rendőrségre

SZÁZ ILDIKÓFűr. Az utóbbi időben romlott a közbiztonság az érsekújvári járásbeli Fűrön, de önerőből nem tudja megoldani a problémát a község vezetése.

SZÁZ ILDIKÓ

Fűr. Az utóbbi időben romlott a közbiztonság az érsekújvári járásbeli Fűrön, de önerőből nem tudja megoldani a problémát a község vezetése. Štěpánka Komárová, Fűr polgármestere a falugyűlésen elmondta, együttműködnek az Érsekújvári Járási Rendőrkapitányság udvardi körzeti központjával, és már tárgyaltak Kürt vezetésével.

A szomszédos falunak van rendőrsége, ha legalább még egy embert fel tudnának venni a soraikba, Fűrön is megerősíthetnék a járőrözést. „Nincs pénzünk arra, hogy saját községi rendőröket működtessünk. Úgy vettem át a falu vezetését, hogy teljesen el voltunk adósodva. Tíz évre visszamenőleg rendeznünk kell a tartozásokat” – mondta Komárová. A hetvenes években még 1400 lakosa volt a községnek, a 2011-es népszámlálás adatai alapján ma 972-en élnek Fűrön. A lakosok elmondták, nagyon sok az üresen álló ház, több család költözött a faluba más településekről. Az idős lakosoknak nem csak a tolvajok okoznak kárt, bizalmukkal visszaélnek a különféle termékekkel, szolgáltatásokkal házalók is. Az egyik felszólaló azt javasolta, az árusok jelentkezzenek a községházán, ott bonyolítsák le az ügyleteiket, ne házaljanak. Hamarosan térfigyelő kamerákat szerelnek fel a községben. Arra is figyelmeztették a lakosokat, hogy jegyezzék meg az idegen autók rendszámát, azonnal jelentsék a községházán, ha valamit furcsának találnak, esetleg ha tolvajok, csalók áldozatává váltak. Ha sikerülne egyezségre jutniuk Kürt önkormányzatával, és bővítenék a rendőrségi állományt, akkor a szomszédos falu rendőrei éjszakai ügyeletet tudnának vállalni mindkét településen.

Téglás János, Kürt polgármestere ezzel kapcsolatban lapunknak elmondta, idén nem tartja reálisnak az elképzelés megvalósítását, de ha sikerül a két községnek a 2015-ös évi költségvetésből pénzt elkülöníteni erre a célra, három rendőrrel el tudnák látni a feladatokat Kürtön és a három kilométerre fekvő Fűrön is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?