Füleken jövőre nem emelnek adót

Füleken jövőre nem emelnek adót
Fülek |

<p>Decemberi ülésén jóváhagyta a képviselő-testület a város jövő évi költségvetését. Adót nem emelnek, viszont szigorúbban járnak el az adósokkal szemben.&nbsp;</p>

Több oktatási intézményt pályázati pénzből újítanak fel. Jaromír Kaličiak polgármester elmondta, a jövő évi költségvetést enyhe többlettel állították össze. „Valójában kevés olyan bevétellel számolhatunk, melyet felújításokra vagy egyéb befektetésekre fordíthatunk” – magyarázta Jaromír Kaličiak. Némi pénzt a feleslegessé vált épületek és telkek eladásából remél az önkormányzat. Több városi tulajdonban levő telek iránt is érdeklődnek. Ha megvalósul az adásvétel, akkor a Tesco mellett rövidesen újabb üzletek – elsősorban ruha- és cipőboltok – épülnek. A képviselő-testület legutóbbi ülésén jóváhagyta a nyilvános WC épületének eladását is. Jaromír Kaličiak elmondta, adót ugyan nem emelnek, de lényegesen nagyobb hangsúlyt fognak fektetni annak beszedésére, és a többéves elmaradások behajtására. Az önkormányzat jövőre négy utca felújítását tervezi, egy részük bazaltkő, néhány pedig aszfaltburkolatot kaphat. Rendbe tennék továbbá a Koháry teret is. „Vannak egyéb terveink is, az uniós forrásokra várunk. Több oktatási intézmény épülete sürgős felújításra szorul. Ki kell cserélni az ajtókat, az ablakokat, a tetőt, valamint hőszigetelésre lenne szükség a Daxner utcai óvoda és az Ifjúság utcai alapiskola épületében” – mondta a polgármester. Ezekre a munkálatokra már többször is pályáztak, eddig eredménytelenül. Sikeresek voltak viszont a gyűjtőudvar megépítésére kiírt pályázaton, a 2014-es és 2015-ös év legfontosabb feladata a pályázat megvalósítása lesz. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?