Frešo Mikolajjal tárgyalna a bazini hulladéktelepről

Pozsony |

<p>Találkozót kért Pozsony megye önkormányzata a régiófejlesztési minisztérium vezetésével megbízott Ján Mikolajtól a bazini (Pezinok) hulladéktelep ügyében - jelentette be hétfőn Pavol Frešo megyei elnök.</p>

"Ha az emberek egyértelműen kimondták, ellenzik a hulladéktelepet, akkor a megye köteles kiállni mellettük" -- mondta a megye elnöke. Oliver Solga, Bazin polgármestere hangsúlyozta, hogy a megye területfejlesztési terve is egyértelműen ellenzi a szeméttelep létesítését.

A Legfelsőbb Bíróság tavaly törvényellenesnek mondta ki a telepre kiadott engedélyt. Az üzemeltető cég alkotmányos jogaira hivatkozva fellebbezett. Az Alkotmánybíróság arra az időre, amíg állást nem foglal az ügyben, felfüggesztette a Legfelsőbb Bíróság ítéletét. Ezt a lépést a cég úgy értelmezi, hogy az alkotmánybírósági döntésig üzemeltetheti a telepet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?