Fontos erősíteni az összetartozás érzését

Komárom.

Komárom. „A három iskola határokon átívelő szakmai és kulturális együttműködése jelképezze szellemi műhelyeink összetartozását” – áll abban az okiratban, amelyet június 17-én három gimnázium igazgatója, Lázár Tibor, a budapesti Szent István Gimnázium, Laczkó György, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium és Andruskó Imre, a komáromi Selye János Gimnázium igazgatója látott el kézjegyével.

A két előbbi intézmény 1991-ben kötött testvériskolai szerződést, a komáromiak tavaly írtak alá ilyen szerződést a budapestiekkel. „Amikor a székelyudvarhelyi kollégák tavasszal Budapesten jártak, hozzánk is ellátogattak. Akkor merült fel, hogy a kétoldalú szerződéseket bővítsük ki – tudtuk meg Andruskó Imrétől. – Az okiratot ünnepélyesen a Romániában talán a legnagyobb iskolai eseménynek számító kicsengetési ünnepségen írtuk alá.”

A három iskola diákjai közösen táboroznak majd a Tisza-tónál. A budapestiek közös sítúrán vesznek részt a komáromiakkal, látogatják egymás tanulmányi és sportversenyeit, együtt ünneplik nagy nemzeti ünnepeinket. Andruskó szerint a december 5-i népszavazás óta még nagyobb jelentőségűek ezek a találkozók. „Jövőre már tőlünk is ellátogat egy osztály Erdélybe, és szeretnénk, ha gimnáziumi évei alatt a lehető legtöbb diákunknak lehetősége nyílna ilyen utazásra” – mondta. Elárulta, a jezsuiták által 1593-ban alapított székelyudvarhelyi és az ugyancsak jezsuiták által 1649-ben létrehozott komáromi iskolának van egy jelentős metszéspontja: Baróti Szabó Dávid jezsuita szerzetes, költő az előbbi intézményben érettségizett, majd 1773 és 1777 között a komáromi gimnáziumban tanított.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?