Folytatódik az állóháború Nagymegyeren

Tiltakozás
Nagymegyer |

Miért váltotta le a polgármester a termálfürdő vezetését? Törvényes volt-e a képviselő-testület tájékoztatása nélkül meghozott döntés? Mi a célja a fürdőben? Ismét ezeket a kérdéseket szegezték Holényi Gergő polgármesternek a képviselő-testület legutóbbi ülésén.

Súlyos megjegyzések hangzottak el a polgármester számlájára, miután a képviselők számon kérték, hogy mivel indokolta Križan Tibor leváltott igazgató visszahívását a Termál kft. éléről. Holényi kifejtette, hogy nem volt megelégedve az ügyvezetővel, aki két és fél éve irányította a céget, az elmúlt fél évben a polgármester által mellé delegált Lukáš Machalával kellett volna együttműködnie.

Križan kifejtette, hogy nem kapott írásos indoklást, azért marad ügyvezető igazgatóként a fürdőben, hogy figyelemmel kísérje a városban élők szívügyeként is jellemzett fürdő sorsát.

„Egy elmebeteg férfi áll a város élén, aki teljesen kikészít bennünket” - fakadt ki Križan Tibor

azután, hogy elmondta, sokféle pozíciót betöltött már a városban, de ilyen káoszra korábban nem volt példa. A leváltott igazgató szerint a bánásmód már a fürdőre is rányomja a bélyegét. Az alkalmazottak is megfélemlítésre és pszichikai nyomásra panaszkodtak, amikor a hónap elején a városi hivatal előtt tüntettek a polgármester lépése ellen.

Az, hogy Holényi Gergő többször is elismételte, hogy a nagymegyerieké marad a fürdő, már nem volt elég a hangulat fékezésére.

„Semmi hátsó szándékom nincs” - jelentette ki a polgármester.

Balázs Péter képviselő, a fürdő felügyelőtanácsának tagja hazugsággal vádolta a polgármestert, ugyanis korábban azt mondta, hogy elégedett Križan munkájával, mégis leváltotta. „Ha nem lenne hátsó szándéka, akkor nem lenne itt az úriember, aki nagy szlovák patriótaként a magyaroktól szedi a pénzt” - reagált a képviselő utalva arra, hogy Machala az ĽSNS-ből kivált képviselők által megalapított Republika országos tanácsának tagja. A városvezetés személyeskedésbe torkolló vitájában Néveri Sándor képviselő azt kérdezte Holényitől, hogy elgondolkodott-e rajta, hogy elmeorvosi vizsgálatnak veti alá magát.

„Azért, hogy Machala tudjon dolgozni, Križannak mennie kellett. Mindenki azt gondol mögé, amit akar” - összegezte a hallottakat Barczi Dániel képviselő,

aki felsorolta, hogy milyen vitás ügyekben várnak a bíróság döntésére a városban.

„Végtelenített magnóként mondod, hogy mindent megteszel a nagymegyeri lakosokért, a városért, 90 százalékban nagymegyeriek dolgoznak a fürdőben, akik fölé most guillotine-t tartanak. Hogy fogod megvédeni a becsületes alkalmazottakat?” - szólt közbe Vörös Zsuzsanna, az alkalmazottak szakszervezetének elnöke. Az ülésen azt is közölték, hogy az új ügyvezető széttépte az úszómesterekkel kötött szerződéseket, és több, jelenleg betöltött pozícióra is keresnek alkalmazottakat. Ebből az derül ki a jelenlévők szerint, hogy elbocsátások várhatók a fürdőben, pedig a polgármester ezt cáfolta. Holényi azzal vágott vissza, hogy az elmúlt héten ketten is megkeresték, hogy visszavonják aláírásukat a Machala ellen tett feljelentésről. Križan  követelte, hogy név szerint említsék az érintetteket.

A jelek szerint folytatódik az állóháború a nagymegyeri Thermal Corvinusban, pedig ahogy Győry Károly, a szállásadók szövetségének elnöke is rámutatott, a nyári idény előtt nem szerencsés ilyen problémákat oldani. „Most marketingest keresünk a fürdőben, pedig azt mondta, hogy van tapasztalat” - mondta Machaláról Győry Károly.

A felsorolt kérdésekre most sem kaptak válaszokat a nagymegyeriek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?