Folytatódik a Csallóköz és Szigetköz közötti együttműködés

együttműködés
Dunaszerdahely |

Folytatódik a határon átnyúló idegenforgalmi együttműködés a Csallóköz és Szigetköz között. Testvérvárosi szerződést köthet Győr és Dunaszerdahely.

Tegnap Dunaszerdahelyre látogatott Dézsi Csaba András Győr polgármestere. A beiktatása óta eltelt rövid időszakban már harmadszor találkozott Dunaszerdahely vezetésével a szomszédos megyeszékhely első embere, aki felvetette, hogy legyen testvérvárosi kapcsolat Győr és Dunaszerdahely között. Hájos Zoltán megjegyezte, hogy a két város együttműködése évekkel ezelőtt kezdődött és azóta folyamatosan sikeres. Dézsi Csaba elismerősen szólt a Dunaszerdahelyen megvalósított fejlesztésekről, és méltatta a sportsikereket.

„Minden egyes emberi kapcsolat szorosabbá teszi a magyarság egységét. A sport is olyan terület, ahol még intenzívebb lehet a városok együttműködése” – jelentette ki a polgármester

hozzátéve, hogy a meglévő kapcsolatok mentén sokkal tágabb értelemben, mindkét fél számára előnyös módon akarják erősíteni a viszonyt, és erre az EU által nyújtott források megfelelő anyagi hátteret adnak.

A Cultacross projektet követő, újabb idegenforgalmi együttműködés bemutatása volt a találkozó apropója. Németh Tamás az Arrabona EGTC igazgatója megjegyezte, hogy több száz sikeres projektet tudhat maga mögött a szervezet, amely eszközként szolgál a határ menti térség kohéziójának megerősítése. Somogyi Gábor a dunaszerdahelyi Thermalpark és a Csallóköz Területi Idegenforgalmi Szövetség elnöke megjegyezte, hogy az épített eredményeken – a fürdőben nemrég átadott sétány és híd is a Cultacross-ra elnyert támogatásból valósult meg – kívül olyan kapcsolatokat is köszönhetnek az együttműködésnek, amelyek még eredményesebbé teszik a két régió partnerségét.

„A támogatási programok hosszú távú célja, hogy  akkor is folytatódjon a munka, ha elfogy a támogatásból elnyert pénz. Most sikerült további forrásokat szerezni, hogy a megkezdett jó dolgok nem maradjanak meg ötletként, hanem elinduljanak a megvalósulás útján.

Az együttműködés a lehetőségek kiaknázásáról, a kapcsolatok szorosabbra fűzéséről szól” – szögezte le Somogyi Gábor,

aki szerint a régió kihasználja a benne rejlő potenciált. Az igazgató megjegyezte, hogy az idegenforgalom kapcsán nem csak a repülővel érkező turistákra kell gondolni, hanem a közelebbi látogatókra is, akik az új fejlesztéseknek köszönhetően még könnyebben felfedezhetik a régió szépségeit.

A most kezdődő Cultacross M+ projektet Herke Zoltán, az Arrabona EGTC munkatársa ismertette. Elmondta, hogy az új fejlesztés lesz a Szigetköz és a Csallóköz idegenforgalmi régió aktív turisztikai platformja, további céljuk a régió közös, határon átnyúló népszerűsítése.

A készülő Cultractive weboldalon összesítik majd az információkat, itt tájékozódhatnak a látogatók a tematikus túrákról, a kulturális rendezvényekről, a látnivalókról. A kerékpáros, és az ún. lapátos, vagyis csónakkal érkező turistáknak is hasznos lesz az új oldal.

„Összesen 58 saját fejlesztésű tematikus túrát állítottunk össze a régióban, és további húszat készítünk el a közeljövőben. Az oldalon túrakereső és túratervező modul is lesz. Könnyen elérhető, hasznos információkkal szolgálunk majd az ide érkezőknek” – fejtette ki Herke Zoltán.

A háromnyelvű weboldal közösségi élményt is kínál, az egyénileg megtervezett túraútvonalak megoszthatók. Történelmi, természeti és szakrális értékeket felvonultató túrákat is terveznek, a Szigetközben és a Csallóközben, amelyeken keresztül ellenőrzött útvonalakon tekinthetők meg a látványosságok. Németh Tamás kifejtette, hogy a további terveik között szerepel a térségi turisztikai szervezetek közötti szakmai együttműködés létrehozása és az attrakciók fejlesztése.

A most induló program keretében egy imázsfilm is készül a két határ menti régióról. A hatékonyabb népszerűsítés érdekében a közösségi platformokra is fókuszálnak. Szakújságírókkal, bloggerekkel is megismertetnék a térség értékeit, hogy ők is tovább vigyék a Szigetköz és a Csallóköz hírét. A Thermalparkban egy rendezvény keretében a látogatóknak és a helyieknek is bemutatnák a közeli, felfedezésre váró úti célokat. Együttesen népszerűsítenék a határ menti régiót, mint turisztikai célpontot, hogy az ide érkező látogató ne álljon meg az első célállomáson, hanem folytassa útját és a térség többi látnivalóját felfedezve szívja magába a régió egyedi hangulatát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?