Régió

Folytatódhat az ipolysági városháza felújítása

Ipolyság | Pályázati pénzből újítanák fel az ipolysági városháza jobb szárnyát. Az épület rekonstrukciója három éve kezdődött. A város fokozatosan újítja fel az 1857-ben átadott vármegyeházát.
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

2013. december 28. 10:42

A központi homlokzatot és az épület bal szárnyát a kulturális minisztérium és a Szlovák Gázművek (SPP) támogatásával újították fel. A homlokzati rész rekonstrukciója 2010-ben kezdődött, a bal szárny tatarozását tavaly fejezték be. A munkálatokat Ján Filo farkaspetőfalai (Vlková) szobrászművész felügyelte. A történelmi jelentőségű, patinás épület felújítása során számtalan díszítőelemet, stukkót, oszlopfőt kellett restaurálni, a hiányzó részek pótlásánál is szakértői véleményre volt szükség. A jobb szárny rekonstruálását célzó tavalyi pályázatuk nem volt sikeres. Idén ismét pályázatot nyújtottak be a kulturális minisztériumhoz. A tárca várhatóan 2014 tavaszán dönt a támogatás odaítéléséről.
 
A város e célra 111 800 euró támogatást pályázott meg, amit 3889 euró önrésszel egészítene ki. A pénz a jobb szárny teljes felújítását – vakolás, festés, korábbi rekonstrukciók során vétett hibák helyreállítása – lehetővé tenné. A pályázat a kémények tatarozásával és tizenhat ablak cseréjével is számol. (guzsu, sme.sk)
 
Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Önnek ajánljuk
Színház- és Filmművészeti Egyetem

Az Összefogás tagja lett az SZFE kuratóriumi titkára

27 új koronavírus-fertőzött Szlovákiában

Országos tesztelés: akit csak lehet, mozgósítanak

kijárási tilalom

Eddig tarthat a kijárási tilalom Szlovákiában

Zuzana Čaputová

Čaputová rendszeresen tesztelteti magát, az országos tesztelésen nem vesz részt

könyv

Ahol pálmára fut a vadrózsa

Kmotrík

Kmotrík reagált a vádakra

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.