Folyamatosan nőnek az adóbevételek Királyhelmecen

Királyhelmec
Királyhelmec |

Évről évre egyre nagyobb adó-bevételei vannak a városnak, miközben az illetékeket nem emelte az önkormányzat.
 

Balogh Csaba, a Királyhelmeci Városi Hivatal vezetője lapunknak elmondta, 2015-ben az ingatlanadóból, a földterületek és a felépítmények után fizetett díjakból 140 098 euró bevétele volt a településnek. Egy évvel később ugyanebből a forrásból már kb. 32 ezer euróval több, 172 998 eurót folyt be a kasszába. Tavaly a bevételek nagyjából a korábbi időszakhoz hasonló ütemben 203 129 euróra emelkedtek. A pozitív változásnak több oka van. Egyrészt az elmúlt három évben javult a fizetési fegyelem, ami a szigorúbb ellenőrzésnek, és a pontosabb nyilvántartásnak volt köszönhető. Másrészt a korábbi tartozások egy részét is sikerült behajtani, illetve egy új, számítógépes programnak köszönhetően pontosabb és naprakészebb információkkal dolgozhatnak.
 

Kapcsolódó cikkünk

A hivatalvezető tájékoztatása szerint az ingatlanadókból származó bevételek további emelkedésére számítanak, mivel rájöttek, hogy sokan ha fizetnek is ilyen illetéket, nem azt az adónemet fizetik, amelyet kellene. A műholdfelvételek alapján készült térképeken ugyanis jól látható, hogy a városban viszonylag sok olyan épület van, melyet engedély nélkül építettek, ami után adót sem fizetnek a tulajdonosok, valamint az is gyakori, hogy a felépítmények méretei nem azonosak az engedélyekben szereplő paraméterekkel. Ezeket a problémákat a városvezetés szeretné megoldani, ám arról egyelőre nem született döntés, pontosan hogyan, és az elmaradt illeték beszedésének módja sem tisztázott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?