Folyamatosan bővül az Eötvös suli tankertje

komárom
Komárom |

Február óta használják a komáromi Eötvös Utcai Alapiskola diákjai és pedagógusai az új tankertet, amelyre a közeljövőben újabb bővítés vár.

A technika óra keretén belül a magaságyások közti területet söprik fel és gyomlálják a diákok – egy kalap alatt testmozgást és könnyű fizikai munkát végeznek, ami ráadásul jól is esik nekik a májusi napsütésben. 80 négyzetméteren van itt minden, mint búcsúkor: a teljesség igénye nélkül eper, paradicsom, retek, levendula, citromfű és több gyümölcsfafajta. Még a permakultúrás művelés is megjelenik a magaságyásokban, hiszen a büdöskék a kártevők elriasztását szolgálják.

Ismeretterjesztés

Az az egésznek a lényege, hogy legyen mindenből legyen egy kevés, s hogy a gyerekek ültessék ki, illetve lássák, hogy milyenek is valójában a zöldségek, a gyümölcsfák“ – mondja lapunknak az iskola kezdeményezéséről Majer Péter igazgató. A pedagógiai hatást szolgálják a kis információs táblák is, amelyeken szlovák, magyar, angol és latin nyelven szerepelnek az adott növény nevei.

A tankert eredetileg a VÚB Bank felhívására és annak támogatásával 5 ezer euróból valósult meg. A járvány miatt csak idén februárban ültettek itt először, s azóta ágyazták bele a tanításba is. Felső- és alsótagozatos gyerekek egyaránt rendszeres művelői a kertnek: technika, biológia, illetve munkára való nevelés, környezet- és természetismeret keretén belül használják a területet. A projekt elindítását követően termelőktől és más magánszemélyektől is kaptak palántákat adományként, ami további lendületet adott a kertművelésnek.

Itt kint is tartunk órákat, be tudom mutatni, hogy milyen az egy- és a kétszikű növény, s miként néznek ki a gyökértől egészen a virágig, termésig. Tudni fogják például, hogy melyiknek mi a neve, hogyan kell megpucolni. Amit elültetünk, azt fel is használjuk: előbb-utóbb a konyhára kerülnek a termények“ – magyázza Simonics Katalin biológiatanár, hogyan is ágyazza bele az általa tartott órák anyagába a tankertet. Fontosnak tartja, hogy ezáltal kapcsolják össze az elméletet a gyakorlattal, s jóváhagyja azt a felvetésünket, hogy a tankert voltaképpen az iskola „biológiai laborja“. Majer Péter szerint néhány diák már otthon is kipróbálta az iskolában elsajátított kertészkedési fortélyokat.

komárom

Bővítés a kanyarban

Az iskola nemrég 5 millió forint értékben pályázott a Betlen Gábor Alapnál a kert bővítésére. Nagyjából 150 négyzetméterig szeretnék növelni a megművelt felületet. Tervezik egy mezítlábas ösvény, komposztáló, s még több fa kiültetését, valamint szinte teljesen körbevennék a tankertet egy feketeberkenye-sövénnyel. Ezen túlmenően pedig távlati tervként számolnak egy kültéri tanterem megépítésével is.

Különálló, de a kerttel bizonyos szempontból mégis összefüggő fejlesztésként jön létre majd egy faiskola a hátsó udvar egy részén, a sportpálya mellett. Ezen a helyen sok öreg és kiszáradt fát kivágtak, de az igazgató szerint azon túl, hogy újakat ültetnek a helyükre, szeretnék, ha pedagógiai haszna is lenne a fasornak. A kerthez hasonlóan itt is információs táblákon mutatnák be a növényeket. „A tájainkon honos fákból szeretnék oda minden fajtából egy-egy példányt“ – magyarázza Majer Péter, nyilvánvaló példaként utalva a tölgy- vagy bükkfákra. A különféle szponzoroknak köszönhetően már minden készen áll, csupán az őszi ültetési időszakra várnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?