Foltozgatás helyett a strand teljes felújítására lenne szükség

Komárom |

<p>Mintegy harmincezer euró városi támogatásra van szükség ahhoz, hogy május elején ki lehessen nyitni a strandfürdőt; a pénzből az úszó- és tanmedencét, valamint az azokat kiszolgáló gépházat szeretnék üzemképessé tenni.</p>

Nagy Tamás, a városi sportlétesítményeket, köztük a strandot is működtető Comorra Service igazgatója szerint az állandó toldozgatás-foltozgatás helyett azonban végre a két medence teljes felújítására lenne szükség. A tervdokumentáció elkészítésére 20 ezer eurót hagyott jóvá februárban a testület, a kivitelezés pedig az előzetes becslések szerint mintegy 500 ezer euróba kerülne; a pontos összeg a projekt kidolgozását követően válik ismertté. „A legnagyobb gond az, hogy a medencék fóliabevonata már több mint harmincéves, miközben a gyártó 10 éves élettartamot garantál. Csere helyett azonban hosszú éveken át csak foltozgatták a fóliát, a szivárgások miatt viszont a medencék falát alkotó pléhlemezek is elrozsdásodtak, több helyen kilyukadtak – ecsetelte a helyzetet az igazgató. – E hibákat haladéktalanul el kell távolítani ahhoz, hogy meg lehessen nyitni a medencéket a látogatók előtt, és legalább még ezt a szezont kibírják. Tovább azonban már nem lehet halogatni a teljes felújításukat.” Az úszó- és tanmedence fűtése a működésképtelen kazánok miatt évek óta szintén megoldatlan volt (termálvízzel ugyanis csak a rekreációs medencéket töltik fel), és néhány borús-esős nap után a víz hőmérséklete alig érte el a 21-22 fokot. Tavaly kissé javult a helyzet, miután a 31 fokos vizet adó, M3-as kútnak köszönhetően részben megoldódott fűtésük. „Idén a megfelelő vízhőmérséklet elérése céljából üzembe szeretnénk helyezni a fedett uszoda tetejéről eltávolított napkollektorokat, ezzel is nagyobb komfortot nyújtva a látogatóknak” – mondta az igazgató. A Comorra Service költségvetésével kapcsolatban Nagy Tamás megjegyezte: sajnos idén is aluldimenzált a büdzséjük. Erre már a költségvetés elfogadásakor felhívta a képviselők figyelmét. Az általa javasolt 670 ezer euró helyett csupán 565 ezer euró támogatást hagyott jóvá számukra a testület. „Ha megkaptuk volna a kért összeget, most nem kellene újabb támogatásért kilincselnünk a medencék felújítására, és egyéb beruházásokat is meg tudnánk valósítani” – jegyezte meg az igazgató. A testület várhatóan április eleji ülésén dönt a strandnyitáshoz szükséges dotációról. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?