Fokozatosan kicserélik a közlekedési táblákat

Királyhelmec |

<p>Egy nemrégiben született önkormányzati határozat értelmében kicserélik azokat az útjelző táblákat, melyek valamilyen okból nem felelnek meg a közúti közlekedésről szóló törvény előírásainak.</p>

Švistun László, a Királyhelmeci Városi Hivatal vezetője lapunknak elmondta, már az önkormányzat legutóbbi tanácskozásán jelezte a testületnek, hogy ezt a munkát – elsősorban pénzhiány miatt – egyszerre nem tudják elvégezni. A közlekedésrendészet területileg illetékes hivatalának szakemberei korábban arról értesítették a város vezetését, hogy a legnagyobb problémák az útjelekkel a megye illetve állami tulajdonú utakon – a Fő, a Bolyi, a Perbenyiki, a Kaposi, a Géresi és a Szentesi utca – valamint a település útjainak kereszteződéseiben tapasztalhatók. Ezért úgy határoztak, idén ezeken a szakaszokon cserélik le a kifakult vagy megrongálódott táblákat, az elkövetkező években kerül sorra a város többi része. Királyhelmecen egyébként viszonylag sok olyan közlekedési tábla van, mely az idők során kifakult, vagy amelyet korábban nem a megfelelő módon helyeztek el, jó néhány táblát pedig azért kell kicserélni, mert a jelzéseik illetve a formájuk elavult, így már nem felelnek meg a hatályban lévő közúti törvény előírásainak.

A hivatalvezető tájékoztatása szerint az elkövetkező időszakban nemcsak a táblák cseréjére kerül sor, hanem azokon az útszakaszokon, amelyeken ezt a szakemberek indokoltnak találják, a közlekedési rend megváltoztatását is kezdeményezni fogják. Ha idén megépül a kórház feletti lakótelepre tervezett új parkoló, például a Fábry és az Ibrányi utca kereszteződésében megtiltják a parkolást, illetve a Samo Chalupka és a Fő utca találkozásánál korábban kitett táblát mintegy 20–25 méterrel távolabb helyezik el úgy, hogy a területen a közlekedés biztonsága is garantált legyen, és feleslegesen a járművek parkolását se korlátozzák.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?