Fogadták a tótmegyeri tiltakozókat

Ľubica Karasova beszámolt lapunknak a mai találkozó eredményéről
Tótmegyer/Pozsony |

Ľubica Karasová Tótmegyer polgármestere elmondta, a mai pozsonyi tiltakozás után találkozott a küldöttségükkel Róbert Ružička a  Szlovák Környezetvédelmi Felügyelet (SIŽP) vezérigazgatója és Norbert Kurilla a környezetvédelmi minisztérium államtitkára.

 

„Összefoglaltuk a tótmegyeri Sándor tanyára tervezett mega sertésfarmmal kapcsolatos eddigi történéseket, valamint azt, hogy az illetékes szervek figyelmen kívül hagyták a tiltakozók észrevételeit, hozzászólásait. Ígéretet kaptunk arra, hogy foglalkoznak a vállalkozói beadvánnyal, az ezzel kapcsolatos környezeti hatástanulmánnyal, és harminc napon belül reagálnak a panaszunkra. Nem szeretnénk bírósági útra terelni az ügyet“ – tájékoztatott Ľubica Karasová. A találkozón részt vett Ladislav Marenčák, Nyitra megye alelnöke is, aki a tiltakozáson is felszólalt, összefogásra és kitartásra biztatva a jelenlévőket. Tóth Marián Tardoskedd polgármestere a találkozót követően azt nyilatkozta lapunknak, hogy mindannyian bizakodók, és hisznek abban, hogy volt értelme a mai tiltakozásnak, az illetékes szervek ismételten foglalkoznak majd az ügyükkel.   

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?