Szövetség: Több forrás kell a csatornahálózatok építésére

Forró Krisztián (balra) és Farkas Iván (jobbra). Fotó: Szövetség
Pozsony |

A Szövetség arra szeretné felhívni a kormány figyelmét, hogy a déli régiók jelentős részében hiányzik a megfelelő a szennyvízgazdálkodási-infrastruktúra, az erről szóló sajtótájékoztatón azonban a külföldi tulajdonú sertéstelepek problémája is szóba került.

Farkas Iván, a párt elnökségi tagja, arról beszélt a déli országrész településein a hiányzó csatornaművek és szennyvíztisztító-állomások finanszírozására Szlovákia 2027-ig meríthet uniós forrásokat. „Ketyeg az óra” - utalt Farkas arra, hogy a támogatások merítésére meghatározott időszak már jelenleg is telik. A sajtótájékoztatón Farkas azt ígérte, hogy a problémára való figyelemfelhíváson túl az érintett szaktárcákkal, így a környezetvédelmi minisztériummal, illetve a régiófejlesztési minisztériummal is felveszik a kapcsolatot, de azt tervezik, hogy a regionális vízművekkel is kommunikációba kezdenek.

Forró Krisztián pártelnök elmondta, még tavaly készítettek egy felmérést, amelyben azt térképezték fel, a dél-szlovákiai régió egyes településein milyen mértékben érhető el a vezetékes ivóvíz, a csatornahálózat, illetve hol épült ki víztisztító állomás.

„Nagyon sok magyarlakta járásban nagyon rossz a helyzet” – mondta.

Példaként a Nagymihályi járást említette, ahol a háztartásoknak csak 7,1 százalékát kötötték rá a csatornahálózatra, illetve a víztisztító állomásra. A Nagyrőcei járásban pedig ez a szám csak 6,1 százalék, de a Csalóközben is nagyon alacsony ez az arány. Forró szerint ez azt mutatja, hogy a kormány a déli járásokat nem kezeli prioritásként. De arra is emlékeztetett, hogy az ország 2004-ben, az uniós csatlakozáskor azt vállalta, hogy minden településen kiépítik a csatornahálózatot. Ez azonban nem történt meg és az erre jelenleg elkülönített központi források sem elegendőek, mutatott rá.



Újságírói kérdésre Farkas arról is beszélt, a mezőgazdasági minisztériumnak jelezték, hogy szigorítani kellene a nagy sertésfarmokra vonatkozó környezetvédelmi előírásokat. Arra a kérdésre, mi történik akkor, ha az ősszel esedékes önkormányzati és megyei választáson a Szövetség színeiben induló jelöltről kiderül, hogy együttműködött a dán sertésfarmok létrehozóival, Farkas úgy válaszolt, ilyen esetben a párt helyi szervezetének kell az adott jelöltről döntést hoznia. „A pártközpontban azon leszünk, hogy jó döntések szülessenek” – tette hozzá. A pártelnök ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, ilyen kérdésekben a helyieknek kell döntenie. „Biztos vagyok benne, ha ilyen kérdés fel fog merülni, akkor a helyiek fogják azt mondani, hogy ilyen emberből nem kérnek” – mondta Forró.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?