Tegnap megnyitották a felújított Honismereti házat a dunaszerdahelyi járásbeli városban. A működtető Csallóközi múzeumnak nagy tervei vannak az intézménnyel.
Felújították a somorjai Honismereti házat
1982-ben nyitották meg a Honismereti házat Somorján. Nagy Iván a Csallóközi múzeum igazgatója rámutatott, hogy az elmúlt harmincöt évben nem rekonstruálták az épületet, ezt az elmaradást pótolta most a fenntartó, Nagyszombat megye. A 250 ezer euró értékű projekt keretében felújították a tetőszerkezetet, meggátolták, hogy átnedvesedjenek a helytörténeti gyűjteményt bemutató épület falai és kifestették a helyiségeket. Orosz Csaba, somorja polgármestere is megköszönte a beruházást. Berényi József, Nagyszombat megye elnöke pedig arról is beszélt, hogy további terveik vannak a tájházzal, idén mintegy 55 ezer eurót szán a megye az épület hátsó részének felújítására.
„A Csallóközi múzeumnak fontos ez az épület, nekem szívügyem is, etnológusként közel áll a hozzám a gyűjtemény. Szeretnénk felvenni egy állandó alkalmazottat, egy régészt” - folytatta Nagy Iván, aki azt is közölte, hogy korábban nem volt állandóan nyitva a Honismereti ház.
A tervek szerint hamarosan egy főállású alkalmazott gondoskodik majd erről is. „Ez egy kis múzeum, ahol nem csak a régi gazdálkodási formákat mutatjuk be, hanem festmények és történelmi jellegű tárgyak is vannak” - sorolta Nagy utalva arra, hogy az intézményben bemutatják egyebek mellett a régi mesterségeket, a csallóközi emberek használati tárgyait, de például fejfákat és régi tényképeket is találunk a gyűjteményben.
Iskolás csoportok, turisták látogatták a tájházat, de az a terv, hogy jobban megnyissák az épületet a nyilvánosság számára, amivel közelebb hoznák az intézményt az emberekhez. A honismereti ház nagy udvara, valamint a mögötte álló telek is alkalmasak arra, hogy nyilvános rendezvényeket szervezzenek a Pozsonyi úton álló épületnél. A megnyitón megköszönték Végh László munkáját, aki eddig a Honismereti ház gondnoka volt. A tájház nyitvatartásáról később tájékoztatnak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.