IBOS EMESELosonc. Ha minden a tervek szerint alakul, a Szlovák Vasúttársaság jövő tavasszal felújítja a losonci vasútállomást.
Felújítják losonci vasútállomást
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_13861050516182_16.jpg.jpg?itok=_YMimQfs)
IBOS EMESE
Losonc. Ha minden a tervek szerint alakul, a Szlovák Vasúttársaság jövő tavasszal felújítja a losonci vasútállomást. A rekonstrukció után kerekes székkel is könnyebben megközelíthetők lesznek a peronok.
Alexandra Pivková polgármester elmondta, az önkormányzat és a vállalat illetékesei közel két éve tárgyalnak a losonci vasútállomás rekonstrukciójáról. „A lakosság és a képviselő-testület is sürgette a vasúti peronok akadálymentesitését. Korábban az első peront a mozgássérültek igényeihez igazították, a tervezett munkálatok keretében az összes peron könnyebben megközelíthető lesz” – magyarázta a polgármester. Bár a munkálatokról az épület és a terület tulajdonosa, vagyis a Szlovák Vasúttársaság dönt, a város igyekszik mindenben segíteni a projekt megvalósítását. „Fontos számunkra, hogy az ide látogatók pozitív képet alakítsanak ki régiónkról. Ehhez az is szükséges, hogy az autóbusz-közlekedés után a vasúti közlekedést is kulturáltabbá tegyük” – mondta a polgármester. Már dolgoznak a terveken. Alexandra Pivková elmondta, felújítanák a vasútállomás épületét – egyelőre csak kívülről – és a peronokat, rendeznék az állomás környékét, beleértve a zöldövezetet és a parkolót is. A felújítás költségét a vállalat saját költségvetéséből fedezi. Losonc önkormányzata rendszeresen gondozza az állomás melletti zöldterületet. Alexandra Pivková hozzátette, a város ígéretet kapott a Szlovák Vasúttársaságtól, hogy 2014 első felében megkezdik a felújítást.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.