Felújítják a szenci szociális központot

Felújítják a Hviezdoslav utcai szociális központ épületét.SzencA rekonstrukciót három részre bontották, a munka szeptemberben kezdődött és az év végéig tarthat. A kivitelezés közel 140 ezer euróba kerül.„Az első fázisban felújítottuk az éttermet és a konyhát, erre 54 ezer eurót költöttünk.

Felújítják a Hviezdoslav utcai szociális központ épületét.

Szenc

A rekonstrukciót három részre bontották, a munka szeptemberben kezdődött és az év végéig tarthat. A kivitelezés közel 140 ezer euróba kerül.

„Az első fázisban felújítottuk az éttermet és a konyhát, erre 54 ezer eurót költöttünk. Az étterem befogadóképessége negyven hellyel nőtt. Nyáron az öltözők és a szociális helyiségek felújítása zajlott, ennek költsége 35 ezer euró volt. A szociális központ felújítását az önkormányzat támogatja” – mondta Jana Matulová, a városi hivatal szociális osztályának vezetője. A belső terek felújítása már befejeződött: a fürdőszobákat akadálymentesítették, a konyhabútort lecserélték, a nappaliba új kanapé és bútor került. Felújították az elektromos vezetékeket és a vízvezetékeket is. A szakácsok földszinti öltözőjét átépítették, szekrényeket és mosógépet vettek. A szóvivő hozzátette, ősszel az utolsó, harmadik fázis keretében az épületet hőszigetelnék, a központ környékét is rendbe teszik. „Az év végéig szeretnénk minden munkát befejezni. A harmadik fázisra 47 ezer eurót különítettünk el” – tette hozzá Matulová.

A szociális központban 14 embert tudnak elhelyezni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?