Felújítják a bélyi Sennyey-kastélyt

Bély/Nagykapos |

<p>Valószínűleg sikerül megmenteni az enyészettől a bodrogközi községben található Sennyey-kastélyt, a tulajdonosváltást követően ugyanis nemrégiben elkezdődött a régió egyik nevezetességének helyreállítása.</p>

A 18. században épült bélyi műemléket és a körülötte elterülő park másfél hektáros részét idén a nagykaposi székhelyű Prosperitas Alapítvány vásárolta meg a helyi önkormányzattól. Mihók Gábor, a szervezet igazgatótanácsának elnöke lapunknak elmondta, pár hónapja a nagytárkányi sóházban látták vendégül a Sennyey család külföldön élő örököseit. Az alapítvány képviselőit az ott látottak alapján ők kérték meg arra, hogy ha lehetőség van rá, segítsenek a bélyi kastély megmentésében. (A nagytárkányi sóházat komoly költséggel a Properitas Alapítvány tulajdonosi körét alkotó Nagykaposi Vállalkozásfejlesztési Szövetség újíttatta fel – a szerk. megj.) Az önkormányzattal kötött adásvételi szerződésben az új tulajdonosok vállalták, hogy az ingatlant néhány éven belül teljes egészében restaurálják, megszerzik az ehhez szükséges összes engedélyt, és az építkezés költségeinek fedezésére különböző pályázatok útján szereznek támogatást. A munkálatok egy, ezen a téren nagy tapasztalatokkal rendelkező magyarországi vállalat bevonásával már el is kezdődtek. A cég év végéig felújítja a főépület tetőszerkezetét, valamint a melléképületek sérült tetőzetét is kijavítja. A kastély komplex rekonstrukciója 80-100 millió korona költséggel valósulhat meg, s ha minden az elképzeléseik szerint történik, a munkálatok 2010 végére fejeződhetnek be. Bár végleges döntés még nem született az épület későbbi kihasználtságáról, valószínűnek látszik, hogy egyik szárnyában a sárospataki könyvtár gyűjteményének egy részét helyezik el, a főépületben pedig kiállítótermeket, szálláshelyeket, étkezőt és tárgyalókat alakítanak ki, valamint a Sennyey családnak emléket állító helyiséget is berendeznek. Mihók Gábor szerint a bélyi kastély restaurálása az utolsó előtti pillanatban kezdődött el, hisz az épület falai rendkívül rossz állapotban vannak. Szakemberek megállapították, hogy ha nem láttak volna neki haladéktalanul a helyreállításnak, az építmény vélhetően rövid időn belül összedőlt volna. Az új tulajdonosok egyébként a kastélyt körbekerítették, és gondoskodtak napi 24 órás őrzéséről is. (leczo)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?