Több beruházást is állami támogatással valósítottak meg a községben.SzentesJövő februárig két újabb pályázatot készít a község, hogy az utak és a kultúrház felújításához támogatást szerezzen.Liszkai Gusztáv, Szentes polgármestere lapunknak elmondta, a mezőgazdasági minisztérium vidékfejlesztési prog
Felújítanák az utakat és a kultúrházat
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14483534935416_24.jpeg.webp?itok=Prmmoz43)
Több beruházást is állami támogatással valósítottak meg a községben.
Szentes
Jövő februárig két újabb pályázatot készít a község, hogy az utak és a kultúrház felújításához támogatást szerezzen.
Liszkai Gusztáv, Szentes polgármestere lapunknak elmondta, a mezőgazdasági minisztérium vidékfejlesztési programjából a Hegyalja és az Iskola utca burkolatának cseréjéhez szeretnének 100 ezer eurót igényelni, hogy a kb. 2 kilométeres szakaszt rendbe tehessék. Ugyanebből a forrásból további 150 ezer euró támogatást kérnek, ezt a kultúrház rekonstrukciójára költenék. A múlt század elején eredetileg leventeotthonnak épült ház falait hőszigetelnék, kicserélnék, illetve átépítenék a tetőzetét, bővítenék a nézőteret, felújítanák a belső tereket. A pályázatokat a kiírás szerint legkésőbb 2016. február 3-ig kell beadni, a pozitív elbírálás után a munkálatok leghamarabb a jövő év második felében kezdődhetnének el. A polgármester tájékoztatása szerint ezeknél a pályázatoknál a településnek csupán a forgalmi adó egy részét kell állnia, ezt pedig a község saját forrásból is fedezni tudja. Szentesben egyébként néhány éve – uniós támogatással – 3500 négyzetméternyi járdaszakaszt újítottak fel. A 234 ezer euró költséggel megvalósult fejlesztéshez szükséges pénzt az uniós alapokból akkor nem előre, egy összegben kapták meg, ezért a településnek erre a célra banki hitelt kellett felvennie. Az egyik országos pénzintézettel azonban sikerült a falu számára rendkívül kedvező megállapodást kötni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.