IBOS EMESELosonc. Hitelből újítaná fel a város azt a Köztársaság téri épületet, melyben jelenleg a kerületi hivatal működik.
Felújítanák a kerületi hivatal épületét
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_13851541464218_11.jpg.jpg?itok=R5uFRG05)
IBOS EMESE
Losonc. Hitelből újítaná fel a város azt a Köztársaság téri épületet, melyben jelenleg a kerületi hivatal működik. A rekonstrukciót követően a városi hivatal is ide költözne.
Mária Bérešová, a Losonci Városi Hivatal szóvivője lapunknak elmondta, a rekonstrukció gondolatával azt követően kezdett foglalkozni a városvezetés, miután sikerült rendezni a Köztársaság tér évek óta húzódó felújításának kérdését. Losonc főtere három részre volt osztva. Európai uniós pályázatnak köszönhetően 1,3 millió euróból sikerült felújítani az egyik részét. A rekonstrukció anyagi okok miatt évekig nem folytatódott. Nyáron az önkormányzat szerződést írt alá a zólyomi Galéria LC vállalattal, ennek értelmében a kivitelező 2015 decemberéig felújítja a Köztársaság tér további részeit.
A kerületi hivatalként működő épület a tér egyik központi eleme. Több évtizede nem végeztek rajta jelentősebb felújítást. „Az épület a város tulajdonában van, átalakítását követően a városi hivatal oda költözne, a körzeti hivatalok is itt működhetnének tovább, mivel befogadóképessége lehetővé teszi a hivatalok összevonását” – magyarázta Mária Bérešová. A városi képviselő-testület határozatot fogadott el, melyben előzetesen jóváhagyta az épület tatarozását. Erre a célra egymillió eurós hitelt venne fel. Már dolgoznak a tervdokumentáción. Mária Bérešová úgy fogalmazott, összehangolják a tér és az épület felújítását, a tervek kidolgozásakor egyeztetnek a kivitelezők. Ha minden jól megy, jövő ősszel elkezdődhetnek a munkálatok. Losonc főtere az épület és a tér rekonstrukciójával végre teljes egészében megújulna.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.