Felhívást tett közzé a Duna Alap

Április 23-ig várják a pályázatokat a felhívás-ra, legkésőbb augusz-tusban kiderül, mely projekteket támogatják.PozsonyMegjelent a Duna Alap harmadik pályázati felhívása.

Április 23-ig várják a pályázatokat a felhívás-ra, legkésőbb augusz-tusban kiderül, mely projekteket támogatják.

Pozsony

Megjelent a Duna Alap harmadik pályázati felhívása. Idén összesen 54 ezer eurót osztanak szét a pályázók között a Duna és a Kis-Duna környékén folytatott tevékenységek támogatására.

A Duna Alap 2015-ben nyílt meg, idén a Slovnaft és a Kúšik család mellett a somorjai X-Bionic Sphere Alapítványa is csatlakozott a támogatókhoz. Az alap célja, hogy segítse a Duna és a Kis-Duna környékének revitalizációjára és a közterek minőségének javítására irányuló projektek megvalósítását. Olyan nonprofit szervezetek jelentkezhetnek a felhívásra, amelyek szeretnének közelebbi kapcsolatot teremteni a folyókkal, vagy hozzájárulnának a folyamok életének gazdagításához, például a környezet védelmével és a természeti értékek megőrzésével. A Dunán és mellékágán való folyamatosabb közlekedés lehetővé tételére, illetve a szomszéd országokkal való összeköttetés javítására is igényelhető a támogatás. Április 23-ig várják a projekteket, a www.dunajskyfond.sk oldalon részletes tájékoztatást közölnek, és a jelentkezési ív is letölthető a honlapról. A beérkezett kérvényeket szakmai zsűri értékeli, amelyben építészettel, városfejlesztéssel, természetvédelemmel és sport-, illetve rekreációs tevékenységek szervezésével foglalkozó személyek kaptak helyet. Két körben értékelik a pályázatokat, az utolsó fordulóban a kérvényezők a zsűri előtt is bemutatják a projektjeiket. A támogatás összegéről a Közép-európai Alapítvány kuratóriuma dönt. A pályázat eredményeit legkésőbb augusztus 15-én teszik közzé az alap honlapján.

Az eddigi két pályázati felhívásból tizenhárom tervezet kapott támogatást a 75 ezer eurós pénzkeretből a Duna és a Kis-Duna környékén. (béva)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?