FELHÍVÁS: Indul az idei utolsó brigád Gombaszögön!

<p>A Gombaszögi Nyári Tábor szervezői meghirdetik a tábor előtti utolsó nagyszabású brigádot, amelyre július 2. (szombat) és július 7. (csütörtök) között kerül sor a gombaszögi kempingben.</p>

A hétvégén veszi kezdetét az idei utolsó gombaszögi brigád. A tábor július 12-én indul, addig pedig még rengeteg a munka, így minden segítő kezet szívesen várnak a szervezők. Ahogy azt már megszokhattuk, a szállást és az étkezést a tábor szervezősége vállalja magára, a jó hangulat pedig garantált.

Ahogy arról az elmúlt napokban már értesülhetett a nyilvánosság, a gombaszögi kempingbe szállítottak egy közel száz éves pajtaépületet. Ez ad majd otthont a tábor színházi programjainak, amit a hagyományokhoz hűen a Gurigongo Symposium biztosít. A pajta fagerendáit és tetőszerkezetét a mostani brigád során építik majd fel. Többek közt erre a feladatra is várják a lelkes segítőket.

A brigád során elkészül majd egy élelmiszerbolt, amely a táborban is üzemelni fog. Továbbá most kerül sor a programhelyszínek összeállítására. Ilyen például a Közbeszéd Sátor, amely a tábor közéleti eseményeinek ad majd otthont, vagy az INN Sátor, amely a rendezvény alternatív zenei színpada.

Természetesen tovább folytatódik majd a tábor környezetének szépítése is, valamint az épületek dekorálása. Ahogy tavaly, ebben az évben is elkészül egy ideiglenes medence és idén először egy tűzrakóhely is várja majd a táborozókat.

Maga a Gombaszögi Nyári Tábor idén július 12-én indul a 0. nappal, amikor is a Bagossy Brothers Company és a már jól ismert jóvilágvan zenekar játszik. A további napokon fellép még Péterfy Bori & Love Band, a Halott Pénz, a Besh o droM, a KFT, a P.A.S.O. és még sokan mások.

Az építőbrigádra az [email protected] címen lehet jelentkezni.

A jövendőbeli táborozók ide kattintva válthatnak kedvezményes jegyet a rendezvényre. További információkat a Gombaszögi Nyári Tábor hivatalos honlapján, vagy Facebook-oldalán találhatnak az érdeklődők.

Az Új Szó a rendezvény hivatalos médiapartnere

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?