Részegen okozott balesetet az édesanya – mellette ült a négyéves gyereke

rendőrség

Az ittas sofőr autójával először egy közlekedési táblának hajtott, majd felforgott a járművel.

Vasárnap 17:00 óra után Szinnán (Snina) a rendőröket egy közlekedési balesethez riasztották, miután egy autós közlekedési táblának hajtott. Az ütközés következtében a jármű az oldalára borult.

Jana Ligdayová rendőrségi szóvivő elmondta, hogy a sofőrt alkoholszondás vizsgálatnak vetették alá, ami 2,7 ezrelékes értéket mutatott. Hozzátette, hogy az autóban a sofőr mellett egy négyéves kislány is utazott, de egyikük sem szenvedett súlyos sérüléseket.

A baleset során 3500 eurós kár keletkezett, a 38 éves nő ellen függőséget okozó szer hatása alatt elkövetett veszélyeztetés miatt indítottak eljárást.

(Pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?