Felesleges kiadásokkal nem terhelik a városkasszát

Jóváhagyták Vágsellye jövő évi költségvetését és a következő két év költségvetési tervezetét.VágsellyeKiegyenlített költségvetést hagyott jóvá a 2017-es évre a testület, a képviselők a decemberi önkormányzati ülésen tárgyaltak továbbá a 2018-as és a 2019-es év költségvetés-tervezetéről.

Jóváhagyták Vágsellye jövő évi költségvetését és a következő két év költségvetési tervezetét.

Vágsellye

Kiegyenlített költségvetést hagyott jóvá a 2017-es évre a testület, a képviselők a decemberi önkormányzati ülésen tárgyaltak továbbá a 2018-as és a 2019-es év költségvetés-tervezetéről. Az első büdzsétervezetet már a szeptemberi ülésen megkapták, volt idejük tárgyalni a várható bevételekről és tervezett kiadásokról.

Tőke jellegű kiadásokra 1 367 695 eurót szán jövőre a város, és 8 660 000 euró bevételt vár a helyi adókból és illetékekből. A városi Szociális Szolgáltatások Intézetének működését 332 950 euróval támogatják, ebből 60 ezer euróval járulnak hozzá az idősek otthona üzemeltetéséhez. A közvilágítás harmadik fázisának befejezésére 400 ezer euró hitelt vesz fel a város. A jövő évi költségvetésben a bevételi és a kiadási tétel közti különbség 1 009 635 euró, ennyit takaríthatna meg a város, az összeget további tőkejellegű kiadásokra fordítanák. Az egyik ilyen jelentős beruházás további 150 bérlakás építése lesz 2017 és 2019 között. A városháza új ügyfélfogadó központját idén nem sikerült korszerűsíteni, ezt a beruházást jövőre szeretnék megvalósítani, a költségvetésben 45 ezer eurót különítettek el erre a célra. A 2017–2019-es időszak prioritásai Vágsellyén elsősorban a tőkejellegű, már megkezdett és befejezésre váró beruházások. Gyűjtőudvart nyitnak a Vágvecse városrészben. Az új városi temető megnyitására 50 ezer eurót szánnak. Városi utak és a járdák felújítására 2017-ben 180 ezer eurót költenek. Még több uniós pályázatban venne részt a város, ezért a 2017–2019-es költségvetési tervezetben az új projektek tervdokumentációjának kidolgozásához szükséges összeget határoztak meg 90 ezer euró értékben, és a szükséges önrész fedezésére 100 ezer eurót szánnak. Nagy szükség van a kultúrház felújítására, erre a célra már kidolgozták a terveket, európai uniós támogatásból valósítanák meg a mintegy 4 millió eurós projektet, ebből a város önrésze 200 ezer euró. Új kerékpárutak építését tervezik Vágsellyén, hogy a járási székhelyen dolgozók könnyebben, biztonságosabban jussanak el a munkahelyükre, a legtöbb cég a Deáki úton, valamint a Duslo felé vezető főút mellett van.

A képviselők a költségvetési vitában többet szerettek volna megtudni arról, hogyan fogják népszerűsíteni Vágsellyét abból az 57 ezer euróból, amit erre a célra különítettek el a költségvetésben. A városi hivatal dolgozói elmondták, kisfilmet forgatnak a városról, amelyben bemutatják a történelmi és idegenforgalmi látványosságokat. Ebből a pénzből rendezik meg a vásárokat, látogatják meg a testvérvárosokat, illetve fogadják a Vágsellyére érkező vendégeket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?