Felállították Komárom karácsonyfáját

komárom
Komárom |

Kedd délelőtt megérkezett a Klapka térre a város idei karácsonyfája, amelyet a Hájas család ajánlott fel Komáromnak. Az önkormányzat többféle programmal készül az ünnepváró időszakra.

Az első adventi vasárnap előtti napokban készítik elő a városközpont karácsonyi díszítését, beleértve a fényeket is. Keszegh Béla (független) polgármester lapunk megkeresésére elmondta, az ünnepi kivilágítást az általános spórolás ellenére nem tervezték szerényebbre, ugyanis energiatakarékos, emiatt pedig költséghatékony LED-égőket használnak.

Ami a város karácsonyfáját illeti, a lakossági felajánlások közül választotta ki az önkormányzat azt, amelyet a legformásabbnak ítélt. A közel 10 méter magasságú fa most valamivel alacsonyabb a korábbi társaihoz képest.

komárom

Az önkormányzat által kiküldött sajtóhír szerint a Klapka téren néhány meglepetéssel készülnek a családoknak. Advent első vasárnapján gyújtják meg a város adventi koszorújának gyertyáját az egyházak képviselőinek áldásai mellett. A hétvégi programokat a civilek és a önkormányzat közösen szervezi. Vasárnaponként a gyertyagyújtásokon kívül zenés programok is várják az érdeklődőket, emellett a Tiszti Pavilonban és a VMK-ban is szervez koncerteket a Villa Camarum.

Az önkormányzat támogatni szeretné a belvárosi vállalkozókat, ezért idén újra forróital-jegyeket kapnak az érkezők, de kürtöskalács és sült gesztenye is kapható lesz majd. Alkalmanként a téren elhelyezett standoknál lehet vásárolni egyedi karácsonyi ajándékokat, például kézműves árukat, de különböző belépőjegyek is elérhetőek lesznek. Az elképzelés szerint itt is a helyi termelők kapnak teret. Az egyes portéka eladásából származó bevételt jótékony célokra szánják a szervezők.

Nem maradnak el a családi programok sem, hiszen lesznek különböző játékok, mézeskalács sütés és más meglepetések, amelyekben a szabadidőközpont csapata is bekapcsolódik. A zenés programokban a művészeti iskola tanára és diákjai is részt vesznek. Az egyik vasárnap alkalmával fényfestéssel díszítik majd a városháza épületét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?