Fekete Irén: Most tényleg varázslónak kell lenni

Fekete Irén
Komárom |

Fekete Irént, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnökét a rendhagyó tanévnyitóról, a járványügyi intézkedésekről és a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásáról kérdeztük. 

A járvány miatt idén elmaradtak a szövetség nyári táborai, nyári egyetemei, ennek ellenére két szakmai műhelyt tartottak, melybe az egész ország területéről bekapcsolódtak a meghívott pedagógusok.

Két témakörrel foglalkoztunk, az egyik a szövetség stratégiájának kidolgozása, mely a jövőbeni tervekről szól, a célok összegzését fogalmazza meg. A másik alkalommal pedig a tananyag tartalmának a megreformálása és a távoktatás volt a központi téma. Utóbbinál összegeztük a pedagógusok gyakorlati tapasztalatait, hogy továbbítani tudjuk azokat az oktatási tárcának. Megvitattuk továbbá a Nemzetstratégiai Kutatóintézet által szintén a távoktatás tapasztalatairól készített elemzést. Régiós bontásban tudjuk, milyen az eszközellátás, hogyan viszonyultak a távoktatáshoz a pedagógusok, a szülők, a tanulók. Az elhangzottak alapján elmondhatjuk, hogy bár nálunk nem érte el a várt hatást, működőképes volt. A tananyag tartalmi reformjával kapcsolatban is összegeztük a gyakorló intézményvezetők, pedagógusok tapasztalatait, javaslatait egyebek mellett a szlovák nyelv és a történelem tantárgyakat illetően.

Öt hónap után térnek vissza az iskolába a pedagógusok és a diákok. A járvány és a hosszú kihagyás után mennyire lesz nehéz az új tanév?

Nem lesz könnyű az indulás. Sajnos még a járványügyi szakemberek sem tudják pontosan, mi vár ránk. Pedagógusként azt gondolom, hogy nem lesz könnyű dolguk a kollégáknak, az intézményvezetőknek, és nem lesz könnyű dolguk a nem pedagógus alkalmazottaknak sem, mert rengeteg új utasítást, rendelkezést kell betartani, melyekkel nincs tapasztalatuk. Lépésről lépésre kell haladni, és mindenkitől rengeteg rugalmasságot kíván majd a betartásuk, nagy szükség lesz a megértésre, a legjobb, ha a tantestületek mindent részletesen megbeszélnek. A tapasztalatokat pedig meg kell osztani a kollégákkal, mert mindenki egy hajóban ül, és egy irányba kell evezni. Új kötelesség hárul a szülőkre is, és nagyon fontos, hogy felelősségteljesen viselkedjenek a külföldi kirándulásokkal, tömegrendezvényekkel kapcsolatban.

Betarthatók és elégségesek a minisztérium által elrendelt óvintézkedések?

A szakemberek bizonyára alaposan átgondolták a tervezett óvintézkedéseket. A fertőtlenítőszerekről, lázmérésről gondoskodnak az iskolaigazgatók. A szájmaszk viselésével, főleg meleg időben lehetnek gondok, ahogyan a nyelvtanulásnál sem szerencsés, például az ajakkerekítéses betűk tanításánál, de vannak nagyothalló, autista vagy allergiás gyerekek is, akiket zavarhat. A szájmaszkok helyett én a tantermekben a távolságtartást részesíteném előnyben, hiszen az osztálytermeket folyamatosan szellőztethetik. De nyilván a szakemberek nálam sokkal jobban tudják, mi a jobb a diákok és a kollégák védelmében. Az utasításokat időben megkapták az iskolák, a tárca anyagi forrásokat is folyósít, tehát minden adott a kezdéshez. Nagyon sajnálom az idei elsősöket, amiért lemaradnak a hagyományos tanévnyitóról, de türelmesnek és empatikusnak kell lennünk egymással, reményeink szerint jövőre minden visszatér a régi kerékvágásba.

Mi lesz a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekkel, akik nem vettek részt a távoktatásban, és akik járvány nélkül is nehezebben teljesítenek? Lehet-e segíteni valamilyen formában az ő képzésüket?

A járvány elején rengeteg megkeresés érkezett ebben a témában. Bevallom, akkor nem tudtunk azonnal segíteni a pedagógusoknak. Idővel ezek a gyerekek az önkormányzatok bevonásával feladatlapokat kaptak, ezek hatását egyelőre nem tudjuk felmérni. Egy biztos, a pedagógusoknak dupla munkát kell végezniük ezekkel a gyerekekkel, most tényleg varázslónak és nagyon kreatívnak kell lenniük, hogy a lényeget megtanítsák. Tudni kell tömöríteni az előző félév tananyagát, differenciálni kell a tananyagot, máskülönben lemaradás lesz. Nyáron, készülve az új tanévre én tervet készítettem volna arra, hogy tömörítve átvegyem a nélkülözhetetlen tananyagot, de első lépésben fel kell mérni a diákok tudását. Az első hónapban ismétlő, rendszerező órákat tartanék a nehezebben teljesítő diákoknak. Egységes recept nincs, hiszen egyedi helyzetek és esetek vannak, de a szövetség kész mindenben segíteni a kollégák munkáját.

Milyen kézzelfogható segítséget tud felajánlani a szövetség ebben a munkában?

Arra kérjük a pedagógusokat, hogy mivel ők dolgoznak gyakorlatban, jelezzék nekünk, konkrétan mire van szükségük. Ha csak módunkban áll, biztosan reagálunk a megkeresésekre. Így volt ez a járvány elején, márciusban is, amikor egyik napról a másikra át kellett állni a távoktatásra. Akkor Tomolya Róbertet – tudtam, hogy ő már távoktatást alkalmaz – kértem meg arra, hogy legyen a kollégák segítségére. Két órán belül a honlapon volt egy lista – ezt folyamatosan frissítettük –, amely a távoktatásban segítette a kollégákat. Rengeteg ötlet, segédanyag, videó került fel a szövetség honlapjára, hogy minden elérhető legyen egy helyen. Elindult a Házisuli, rengeteg segédanyag, videó került fel a honlapunkra, valamint a minisztériumi rendeletek magyarul, hogy minden elérhető legyen egy helyen. Webináriumokon bemutattuk a távoktatásban alkalmazható lehetőségeket, melyek segítségével online órákat lehet tartani a diákoknak. Meghirdettük a Koronavírus idején névre keresztelt pályázatunkat is, a diákok képzőművészeti alkotásokkal, fotókkal, versekkel, esszékkel nevezhettek be. 87 intézményből összesen 326 pályamunkát kaptunk. Az óvodások, az alap- és a középiskolások mellett egyetemisták is beneveztek. A munkák kiértékelésekor döntöttünk úgy, hogy az aranysávos pályamunkákból gyermekantológiát készítünk. Továbbá 80 színész vállalta, hogy művészi előadásban rögzíti az óvodás mondókákat, meséket és a teljes magyar irodalom tananyagának szemelvényeit, videók formájában ezek is elérhetők a szövetség honlapján. Ezekre az aktivitásainkra rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk. Arra kérem a kollégákat, a továbbiakban is jelezzék, miben tudja az SZMPSZ segíteni a munkájukat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?