Fejlesztik a pozsonyi tömegközlekedést

<p>Korszerűsítik és bővítik a villamosvonalat, felújítják az utakat és a járdákat.</p>

Hamarosan megkezdődhet a Hidegkút és Károlyfalu közötti villamosvonal modernizálása. A főváros a közlekedésügyi minisztérium jóváhagyása után kiírja a közbeszerzési pályázatot. A projekt elősegítheti a magisztrátus tervének megvalósítását, hogy többen válasszák autó helyett a tömegközlekedési eszközöket.

A villamosvonal korszerűsítéséhez elengedhetetlen az érintett városrészek pozitív hozzáállása, ugyanis nekik kell engedélyezniük az esetleges éjszakai vagy hétvégi munkákat. Ivo Nesrovnal főpolgármester elmondta, értékeli a polgármesterek projekthez való viszonyulását. Több szakaszra osztanák a felújítást, amelynek keretében több mint 6,5 kilométer hosszú szakaszon felújítják a villamosvonalat és a 26 megállót, 17 kereszteződést és 19 gyalogosátkelőt. Az elektromos vezetékeket is lecserélnék, valamint parkosított szakaszokat is kialakítanának. A munkálatok miatt forgalomkorlátozásra is számítani kell.

A főpolgármester a héten találkozott Érsek Árpád közlekedésügyi miniszterrel és tájékoztatta a vasúti összeköttetések tervezett fejlesztéséről. A magisztrátus közleménye szerint a tárca támogatja a javaslatot. Nesrovnal tárgyalt a Pozsonyi Közlekedési Vállalat képviselőivel a tömegközlekedés komfortjának javításáról, amivel elősegíthetnék, hogy vonzóbb legyen a tömegközlekedés az utasok számára. „Tavaly 15 új villamost vettünk, idén 90 új autóbusz és 18 elektromos busz érkezik. Felújítunk 27 kilométernyi utat, összesen 9 kilométer hosszú járdaszakaszt, új elektromos információs táblákat helyezünk ki és lehetővé tesszük a kártyás fizetést a jegykiadó automatáknál” – sorolta a fejlesztéseket a főpolgármester. A Hidegkút–Károlyfalu villamosvonalon tervezett modernizáció mellett elkezdik a ligetfalui vonal bővítését. (béva)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?