Farkasdon járt a Petőfi múzembusz

Petőfi-busz-Farkasd
FARKASD |

Októberi turnéja után Muravidéken folytatja útját a Petőfi 200 – mozgó múzeumbusz. Nagymegyeren és Nádszegen még megnézhetik az érdeklődők.

Múlt csütörtökön érkezett Farkasdra a Petőfi 200 – mozgó múzeumbusz. Pénteken délelőtt a helyi iskolások nézték meg a tárlatot, délután és szombaton pedig a község és a környék lakosait várták a mozgó múzeumba. Szombaton délelőtt Krassza Ildikó múzeumpedagógus, a Petőfi-busz tárlatvezetője fogadta az érdeklődőket. Lapunknak elmondta, minden helyszínen jó volt a fogadtatás.

„A gyerekeknek azért különleges ez a kiállítás, mert Petőfi Sándort így más szemszögből, interaktív módon ismerhetik meg, új információkat tudnak meg róla. Tetszik nekik, hogy mindent meg lehet fogni, ki lehet venni a kártyákat, táblákat, vannak táblagépek, mozgatható fiókok. A felnőtteknek szintén emiatt is tetszik, de általában örömmel olvassák el a kedvenc verseiket is és sok érdekes információhoz hozzájutnak a költővel kapcsolatban. Úgy tűnik, ők többet tudnak róla, mint a gyerekek, több megmaradt az emlékezetükben a régen tanultakból. Sokan szavalják el kedvenc versüket”

– magyarázta. Megtudtuk tőle, hogy szerda délután Muravidéken folytatja a busz az útját. Farkasdon több napot töltöttek, ott kaptak szállást és onnan utaztak vasárnap Bogyára, hétfőn Gútára. A keddi állomás Nagymegyer, a szerdai pedig Nádszeg. Bárkit szívesen fogadnak, aki szeretné megnézni a tárlatot, nemcsak a helyi látogatókat várják.

Czibula Zsuzsanna, nyugalmazott pedagógus férjével, Czibula Károllyal és unokájával érkezett a kiállításra azért, hogy minél több adatot megtudjon Petőfi Sándor életéről.

„Alapiskolai tananyag, ezért jó alkalom, hogy kiegészítsük az iskolában tanultakat. A költeményei nagyon közel állnak az emberekhez, a diákokhoz is, mert könnyű megérteni azokat, a népköltészet állandóan megjelenik a műveiben. A gyerekek imádták a János Vitézt, főleg, ha illusztráció is volt hozzá vagy megnézhettük a műből készült mesét, az kimondottan tetszett nekik. Nagyon sok Petőfi-verset feladtam fejből megtanulni a gyerekeknek. Mivel dallamosak, ritmusosak, könnyen tanulhatóak, nem is tiltakoztak, örömmel tanulták meg a kötelezőket”

– mondta el Czibula Zsuzsanna. Czibula Károly kiegészítette, amikor Farkasdon felállították a Petőfi-szobrot, az nagyon jeles alkalom volt számukra. A helyi dalárda tagjaként nagyon szeretik a megzenésített verseit, több is szerepel a csoport repertoárjában.

Petőfi múzeumbusz
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?