A 13 csapat 14 étellel versenyzett (A szerző felvétele)
Fakanálforgató szabadtéri főzőverseny Nagymegyeren (VIDEÓ és KÉPEK)
A 33. Szent István Napok keretében rendezték meg a hagyományos Fakanálforgató főzőversenyt, ahol szombaton egész nap finom illatok lengték be a Zárda iskola udvarát.
Miközben reggel 8 órától ízletes ételek fortyogtak a katlanban, a szabadtéri színpadon délelőtt 10 órától megtartotta 140 éves jubileumi ünnepségét a Nagymegyeri és Izsapi Önkéntes Tűzoltó Testülete. 11 órától kultúrműsorral örvendeztették meg a jelenlévőket, fellépett a Kéknefelejcs Népdalkör, a Vidám Nótázók férfi és női éneklőcsoportja, Csémi Csillag Virág, valamint a Szivárvány tánccsoport.
Az idei főzőversenyen 13 csapat 14 étellel mérettette meg magát. A zsűri kifejezetten a szép, jó ízű, illatú és színű ételeket kereste. A nyertes kiválasztásánál fontos kritérium volt megfelelő higiénia is, amit minden standnál gondosan szemügyre vették. Értékelték azt is, ha valaki sört használt a gulyás elkészítéséhez, ugyanis véleményük szerint a jó gulyás egyik alapkövetelménye a jó sör. Idén külföldi, nem csak Szlovákiából érkezett csapatok is részt vettek, akik még színesebbé és ízletesebbé tették a kóstolható ételek palettáját.
A versenyt végül az Ágas Polgári Társulás nyerte, akik csülkös babgulyást készítettek.
„Szeretjük a babgulyást és sokszor eszünk. A tavalyi versenyen körömpörköltet készítettünk. A cipó, amiben tálaltuk, pékségből való. Romániában láttam először ezt a fajta tálalást. A hagymát már otthon előre megpucoltuk, hogy a helyszínen ezzel már ne menjen az idő. Kicsit előkészültünk, mert a versenyen reggel 8-tól 11-ig csak három óránk volt arra, hogy a csülök is elkészüljön, ami nem sok idő”
– mondta el Józsa Zoltán, a csapat egyik tagja és hozzátette, hogy mindenki nagyon dicsérte, aki megkóstolta az ételt. Saját elmondása szerint nem hitte, hogy nyernek, de a zsűri már a kóstoláskor kiemelte, hogy remek volt az ízek találkozása és a cipóban való tálalást is nagyon kreatívnak találták. Alapanyagaik finom, helyi háztáji zöldségek voltak, a pirospaprika például a csapat egyik tagjának saját örleménye volt.
„Jó helyi hentest választottunk, parasztszalonnát, paraszkolbászt, füstölt csülköt, kertben termett vegyszermentes, tiszta zöldségeket használtunk, semmi mű, vagy külföldről behozott alapanyag nem volt benne. Tavaly a szeptemberi lecsófesztiválon a másodikak lettünk, ezen a versenyen idén pedig elsők”
– tette hozzá. A nyertes díja egy serleg és egy ajándékcsomag volt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.