A Selye János Gimnáziumban stílusosan Selye János emléktáblája alatt adta át a gyakorlóiskolai státuszt igazoló táblát Juhász György (jobbról) és Horváth Kinga dékán Andruskó Imrének és Fonód Tibor igazgatóhelyettesnek
Ezentúl tábla jelzi: egyetemi gyakorlóiskolába, óvodába léptünk
Hamarosan tábla kerül a Selye János Egyetemmel szerződésben álló valamennyi gyakorlóóvoda és gyakorlóiskola falára, amely azt hivatott jelezni, hogy az oktatási intézmény része ennek a hálózatnak és hozzájárul a jövő pedagógusainak gyakorlati képzéséhez, hivatásuk minél magasabb szintű elsajátításához.
Az első táblákat a héten adta át az egyetem vezetése dunaszerdahelyi, nagymegyeri és komáromi óvodáknak, iskoláknak, közte a Marianum Egyházi Iskolaközpontnak, valamint a Selye János Gimnáziumnak. Török Tamás, az egyetem tanárképző karának tanulmányi ügyekért felelős dékánhelyettese lapunknak elmondta, országszerte több mint harminc gyakorlóiskolájuk, illetve óvodájuk van, Pozsonytól egészen Királyhelmecig – ez utóbbival a legfrissebb az együttműködésük, az idei tanévtől tart –, de folyamatosan keresik a továbbiakat is. Azt szeretnék, ha minden magyarlakta régióban lennének ilyen partneriskolák, köztük kisiskolák, akár összevont osztályokkal működők is, hogy ilyen közegben is ki tudják próbálni magukat hallgatóik. Petheő Attila, az egyetem kommunikációs szakelőadója hozzátette: a gyakorlóiskolák hálózatának bővítésével nem titkolt szándékuk arra ösztönözni hallgatóikat, hogy az egyetem elvégzése után szűkebb pátriájukba térjenek vissza.
Andruskó Imre, a Selye János Gimnázium igazgatója a tábla átvételekor arról számolt be, hogy iskolájuk a kezdetektől együttműködik az egyetemmel, még Albert Sándor alapító rektorral kötötték meg az együttműködési szerződést, és a jó kapcsolat megmaradt Tóth János, valamint a jelenlegi rektor, Juhász György idején is. „Már csak azért is fontosnak tartottuk, hogy mi is gyakorlóiskolává váljunk, hiszen 1916 és 1924 között iskolánk tanulója volt Selye János, mindkét intézmény névadója – mutatott rá Andruskó Imre. – Évente 15–25 hallgatót fogadunk, és néhányan a végzettek közül már gimnáziumunk tanári karát erősítik.” Bizonyos motivációt jelent a hallgatókkal foglalkozó tanárok számára, hogy egy kisebb összeggel honorálni is tudják ezt a munkájukat; az ehhez szükséges anyagiakat az egyetem állja.
A Marianum Egyházi Iskolaközpont ötosztályos óvodájába évente kétszer egy-egy hétre érkeznek a hallgatók, az őszi szemeszterben még csak tapasztalatszerzés céljából, tavasszal viszont már ők vezetik az egyes foglalkozásokat. Lestár Erika, az óvodáért felelős igazgatóhelyettes tapasztalata szerint nagyon hasznosak ezek a szakmai gyakorlatok, már néhány nap elteltével másként viszonyulnak a gyerekekhez a hallgatók, mint a hét elején. „Akár még növelni is lehetne a gyakorlati képzés időtartamát” – tette hozzá.
A következő napokban-hetekben az egyetem valamennyi gyakorlóiskolája, óvodája megkapja a kétnyelvű táblákat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.