Eugen Čuňo újra otthon

Kassa. Az egymillió koronás csúszópénz elfogadásával vádolt kassai alpolgármester úgy érzi, az egész ügy az ő megszégyenítésére és ellehetetlenítésére irányult.

Čuňo feleségévelJudita Čermáková felvételeEugen Čuňot szerdán több mint hét hónap után engedték ki a vizsgálati fogságból. Mivel az ügyészség egyelőre nem nyilatkozik, nem sikerült megtudnunk, gyorsította-e a folyamatot az a kezdeményezés, amelyet Čuňo kassai hívei Milan Knop védőügyvéd közreműködésével szeptemberben indítottak, és amelynek keretében az alkotmánybírósághoz is beadványt juttattak el.

„Egyértelmű, hogy védencemet áldozati báránynak használták” – véli Milan Knop, aki egyelőre nem tudja, visszavonja-e az említett alkotmánybírósági beadványt, amelyben Čuňo alkotmányos jogainak megsértésével vádolja a hatóságokat. Az alpolgármester és két társa szabadlábra helyezése ugyanis mindenkit meglepett, legjobban magát Eugen Čuňot, akivel szerdán délben közölték, délután kettőkor elhagyhatja a pozsonyi fogházat.

„Bízom benne, hogy a nyomozás törvényes keretek között fog folytatódni, és kiderül az eset politikai háttere. Remélem, hogy a demokrácia iránt érzékeny polgárok árgus szemekkel fogják figyelni az ügy folyományait” – fogalmazott első hallásra meglehetősen rejtélyesen az alpolgármester, hozzátéve, hogy az ötvenes évek politikai konspirációs ügyeire emlékeztetik a vele történtek. Kassán ugyanis az a hír járja, hogy pozsonyi csúcspolitikusok igyekeznek az alpolgármester háta mögé bújva megúszni egy rázós korrupciós ügyet, illetve eltávolítani egy kellemetlen politikai ellenfelet. A vádirat szerint Čuňo busás ellenszolgáltatás fejében segített állami támogatást szerezni egy kassai építkezésre. Akkoriban még nem volt alpolgármester, csupán a pályázó cég jogi tanácsadójaként működött. A védőügyvéd azonban nem érti, miért kapott volna csúszópénzt védence egy évvel azután, hogy a 181 milliós támogatás megérkezett a KAME cég számlájára. A rendőrséggel együttműködő építési vállalkozó köztudottan problémás egyén, aki ellen jelenleg is eljárás folyik, és komoly összegekkel tartozik fűnek-fának, többek között Čuňonak is. Egyelőre nem tudni, visszaülhet-e Eugen Čuňo az alpolgármesteri székbe. Mindenesetre jóleső érzéssel tölti el, hogy a szabadon engedéséért „harcoló” polgári társulás petícióját májustól négyszázötvenen írták alá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?