Érvénytelen a szomotori népsza

Szomotor. Posztján maradhat Stropkay Szilvia, a Bodrog-parti település polgármestere, a leváltását célzó hét végi népszavazás ugyanis az alacsony részvétel miatt érvénytelen lett.

Hivatalosan is kihirdették a hét végi népszavazás végeredményét. Eszerint a Bodrog-parti községben posztján maradhat a polgármester, az azonban kijelenthető, hogy ettől még nem oldódtak meg a problémák a faluban.Szabó Bernadett felvételeHétfő délután a szomotori kultúrház nagytermében – mintegy 100-150 helyi polgár jelenlétében – hivatalosan is kihirdették a referendum végeredményét. Trella Ernő, a választási bizottság elnöke elmondta, szombaton a község 1272 szavazópolgára közül 540-en járultak az urnákhoz: közülük 488-an a polgármester leváltására szavaztak, 35-en pedig mellette tették le voksukat (17 szavazat érvénytelen volt – a szerk. megjegyzése). A 42,45 százalékos részvételi arány azt jelenti, hogy a szomotori népszavazás végeredménye érvénytelen, ahhoz ugyanis, hogy a referendum érvényes legyen, legalább 637 helybélinek élni kellett volna szavazati jogával. A közigazgatásilag Szomotorhoz tar?tozó Vécsen a részvételi arány 60,45 százalékos, az ugyanilyen státuszú Kisújlakon 61,13 százalékos volt, a harmadik választókörzetben azonban csak a polgárok 32,22 százaléka ment el szavazni. Trella Ernő közölte a helyiekkel, hogy a referendum idején törvénysértés nem történt, súlyosabb szabálytalanságot a választási bizottság nem állapított meg. A beszámoló szerint egyesek kifogásolták, hogy a polgármester emberei fényképeket készítettek a népszavazásra érkező polgárokról, Kisújlakon állítólag még a szavazók nevét is összeírták. Az „ellenzé?ki?ek” pedig, egy panasz szerint, olyan polgárhoz is elvitték a mozgóurnát, akinek a neve nem szerepelt a kérelmezők listáján. Ez utóbbi állítást a választást lebonyolítók vissza?utasították, mondván, egy?sze?rű névazonosság miatt mentek a téves címre. Trella Ernő egy meglepő bejelentést is tett, szerinte ugyanis a voksolásról azért maradtak távol a helyiek, mert az embereket a népszavazást megelőzően megfélemlítették.

A hivatalos eredmények ismertetése után Kocsis József, a referendumot kezdeményező önkormányzati képviselők egyike szólt a polgárokhoz. Megköszönte mindazok bátorságát, akik a fennálló körülmények közepette is ki merték nyilvánítani véleményüket, és felhívta a teremben jelen lévő polgármester figyelmét arra, hogy bár a voksolás érvénytelen lett, Stropkay Szilvia leváltását a rendelkezésre álló adatok szerint százzal többen óhajtják jelenleg a faluban, mint ahány szavazattal 2006 decemberében polgármesterré választották. Ezután Juhász János alpolgármester megkérte az egybegyűlteket, higgadtan fejtsék ki véleményüket a népszavazással és a falu ügyeivel kapcsolatban, ám az ezt követően kialakult vita a legnagyobb jóindulattal sem volt kulturáltnak nevezhető. A polgármester illetve az ellenzéki képviselők kontójára több bizarr állítás is elhangzott, a helyenként személyeskedésbe torkolló véleménycserét, mely a kívülálló számára szinte követhetetlen volt, a polgárok – „pártállásuk szerint” – füttyel, tapssal és bekiabálásokkal kommentálták. A szomotori népszavazás érvénytelen volta miatt Sztropkay Szilvia továbbra is a falu polgármestere maradt ugyan, ám az kijelenthető, hogy a község gondjai ezzel nem oldódtak meg. Szomotornak nincs 2008-ra elfogadott költségvetése, a képviselők és a polgármester között feszült a viszony, a főellenőr több, szerinte kifogásolható döntés miatt az ügyészséghez fordult, rendőrségi feljelentések születtek, és egyelőre a számvevőszék a községben lefolytatott vizsgálatának eredménye sem ismert.

A további fejleményekről tájékoztatni fogjuk olvasóinkat.

Bízott a helyi polgárokban

Stropkay Szilvia már a népszavazást megelőzően úgy nyilatkozott lapunknak, bízik abban, hogy a község lakói nem adnak hitelt az ellene felhozott vádaknak, és nem vesznek részt a népszavazáson. A hét végi történések a polgármester vágyai szerint alakultak. (leczo)

A képviselők kezdeményezték

A referendum kiírását a helyi képviselő-testület kezdeményezte, a javaslatot a kilenc fős önkormányzat nyolc tagja támogatta. Szerintük a polgármester nem tájékoztatta őket megfelelően a község ügyeiről, folyamatosan visszaélt hatalmával, nem tartotta be az önkormányzat határozatait, az általános érvényű rendeleteket és az ország törvényeit. (leczo)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?