Értelmetlen pályázat?

Egy hivatalnok packázása a munkanélküliekkel címmel riportot jelentettünk meg a közelmúltban. A riport készítése során többször is megpróbáltuk elérni telefonon a polgárok által „kétes hírű vállalatként” megjelölt tornaljai Bellevue Rt. vezetőjét, Gejza Fabiánt, de nem jártunk sikerrel, e héten azonban sikerült vele beszélnünk.

Az írásban néhány tornaljainak a munkaügyi hivatalban szerzett negatív tapasztalatait és az érintett hivatalnok válaszát ismertettük. A munkaügyi hivatal tavasszal a Bellevue Rt. kérésére munkapályázatra rendelt be 34 munkanélkülit. Az érintettek azonban nem akarták elfogadni a cég állásajánlatát, mivel az akkori minimálbér, élelmezés, szállás, valamint a havi egy alkalommal való hazautazás költségeinek megtérítése ellenében akarta őket dolgoztatni a fővárosban. Aki nem írta alá, hogy elvállalja a munkát, azt törölték a munkanélküliek nyilvántartásából és megvonták a segélyét. A panasztevők ezen felül elmondták azt is, hogy minősíthetetlen magatartást tanúsított velük szemben a Nagyrőcei Járási Munkaügyi Hivatal Tornaljai Kihelyezett Részlegének vezetője.

Gejza Fabiántól azt szerettük volna megtudni, helytállóak-e a megszólaltatott munkanélküliek állításai, amelyek szerint „agresszívan viselkedett velük a munkaügyi hivatal vezetője, a pályázatot követően a Bellevue Rt. senkit sem alkalmazott a hivatalba berendelt 34 polgárból, az egész válogatás csak arra volt jó, hogy megvonják a munkanélküliek segélyét, a cég tulajdonosa ellen pedigjogi- és büntető eljárás folyik ”.

Ezen a héten találkoztunk Gejza Fabiánnal, aki válaszolt kérdéseimre. Megtudtam, hogy a cég többek között közműépítéssel és tetőtérbeépítéssel foglalkozik. Az igazgató szerint semmilyen adósságaik nincsenek, fizetőképesek, s nem folyik jogi eljárás sem a cég, sem pedig annak tulajdonosai ellen, a tulajdonosok büntetlen előéletűek. Ha ez utóbbi állítás nem lenne igaz, akkor a Bellevue nem is vehetne részt havi 3-4 nyilvános versenypályázaton. Elmondta, nemrég fejezték be például a garamszécsi gyermekotthon átépítését, jelenleg pedig Vizesrét (Mokrá Lúka) község szennyvízcsatornájának építésén dolgoznak munkásaik, a fővárosban pedig tetőtéri lakások kialakítását végzik, ehhez kellettek volna tavasszal az új munkások. Gejza Fabián a riportban említett pályázat lefolyásával kapcsolatban annyit jegyzett meg, neki úgy tűnt, hogy a munkanélküliek és a munkaügyi hivatal vezetője, Pavol Daniš között valóban feszültség volt, ami korábbi ellentétekből fakadhatott, de szerinte Daniš nem viselkedett méltatlanul a polgárokkal szemben. Az állásajánlattal kapcsolatban kijelentette, minden új munkást minimálbérrel vesznek fel, de ha jól végzi a dolgát, akkor már a próbaidő alatt fel szokták emelni a bérét. Hozzátette, vannak alkalmazottaik, akik 12 ezer koronát is keresnek. Sajnálja, hogy ezt a pályázaton részt vevő személyek nem értették meg. A pályázat kapcsán felvett munkások számáról annyit jegyzett meg: „akkoriban két új alkalmazottat vettek fel pozsonyi munkára” – egyikük még ma is náluk dolgozik –, de a cég vezetője nem tudja, hogy ez a két személy közötte volt-e a pályázatra behívott 34 munkanélkülinek.

Az Rt. vezetőjének nyilatkozata alapján továbbra is nehéz megállapítani, mi értelme volt a Nagyrőcei Járási Munkaügyi Hivatal Tornaljai Kihelyezett Részlege által 2001. március 15-én rendezett álláspályázatnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?