Értékmentés Gombaszögön!

Gombaszög |

<p>A Gombaszögi Nyári Tábor szervezői idén sem tétlenkedtek. Felvidék legnagyobb szabadegyetemének és fesztiváljának szervezése mellett az értékmentésből is kivették a részüket: ez évben Tompa Mihály szobrát készítették el újra.</p>

A költő kétszázadik születésnapjára, az eredetileg a Szepességben található Feketehegy-fürdőn felállított, az első világégés után elveszett szobrot, a gombaszögi völgyben avatják fel újra. Az eredetileg 1888-ban Faragó József szobrászművész által készült alkotást a kassai Éliás Ádám faragta újra a korabeli fotók alapján, hogy az elkészült alkotás az eredeti gránit talapzaton találja meg a helyét. A szobor ünnepélyes leleplezésére Tompa Mihály születésének 200., a reformáció 500. évfordulóján, idén július 11-én, a tábor nyitónapján, 11 órakor kerül sor. Az ünnepélyes alkalomból beszédet mond Dr. Hafenscher Károly az Evangélikus Egyház Lelkészi elnöke, a reformáció emlékévért felelős magyar miniszteri biztos. Közreműködik a rimaszombati Csillagvirág együttes.

A szobor újrafaragását és felállítását közadakozásból finanszírozzák, ezért a szervezők szívesen fogadják a támogatók felajánlásait. Annál is inkább megéri hozzájárulni a szobor elkészítésének költségeihez, mert az adományozók nevei, tucatnyi kordokumentummal egyetemben, mind bekerülnek egy időkapszulába, amelyet a szobor átadásakor betonoznak be egy a talapzatba elhelyezett csőbe. Ezek mellett téglajegyek megvásárlásával, valamint utalással is hozzá lehet járulni a gyűjtéshez. Az adományozásra a tábor honlapján, elektronikus úton is van lehetőség.

A Gombaszögi Nyári Tábor szabadegyetemi programjában idén is a szlovákiai magyar közösség kulcskérdéseiről szerveznek beszélgetéseket és előadásokat. Esténként pedig a rendezvény nagyszínpadán a hazai és magyarországi könnyűzenei élet legjava lép fel, így például a Quimby, a jóvilágvan, a Kowalsky meg a Vega és még sokan mások.

További információt a tábor Facebook-oldalán, vagy a www.gombaszog.sk honlapon találnak az érdeklődők, ahol a jövendőbeli táborozók péntek éjfélig válthatnak elővételes hetijegyet.

(gnyt, szh)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?