Értékes iratok banánosdobozokba rejtve

Értékes iratok banánosdobozokba rejtve
Gelle |

Értékes iratokra, okmányokra bukkantak a gellei önkormányzat padlásán. Ha minden doboz tartalmát átvizsgálták, akkor fogják rendszerezni az iratokat.

 

Az esetenként több mint százéves iratokat Bittera Gabriella régész fedezte fel, aki az egyetem elvégzése után gyakornoknak jelentkezett a gellei önkormányzatnál. „Szeptemberben felvetődött a gondolat, hogy ha már régészetet végeztem az egyetemen, körülnézhetnék az irattárban, megpróbálhatnám rendszerezni a banánosdobozokban tárolt régi iratokat és okmányokat. A klasszikus régészetnek, amit végeztem, nem sok köze van a levéltári iratokhoz, de nagyon szívesen vállaltam ezt a feladatot.” Egymás után nyíltak ki a dobozok, és tárták fel évek óta rejtett tartalmukat. Több mint negyven doboz tartalmát kellett laponként átvizsgálni. Van bennük minden. Például egy „Ebadó kivetési lajstrom és eb nyilvántartás 1937 évre”, vagy az „Alsócsallkóközi és csilizközi ármentesítő és belvíz levezető társulat Vízszabályozási járuléki főkönyve az 1914 évre”. Megtalálták itt valószínűleg az egyik legrégebbi, ha nem a legrégibb testületi meghívót is, amelyen „a községi képviselő tagok tisztelettel meghívatnak Csallóközpósfára, a bírói házban tartandó gyűlésre az 1912. év, augusztus hónapjának 12. napjára, 2 órakor.” A régi okmányok iránt a vágsellyei levéltár dolgozói már évekkel ezelőtt érdeklődtek, de akkor még nem voltak rendszerezve, csak összedobálva majdnem ötven banánosdobozban, ez pedig – szerencsére – túl sok munkának tűnt nekik. Most, miután napvilágra kerültek az iratok, a falu nem szeretne megválni tőlük. A következő lépés az okmányok rendszerezése, és a legérdekesebbeket ki is állítják a klubban. A legrégebbi gellei okmány nem a padlásról került elő, hanem egy helyi lakostól vette meg az önkormányzat. A bekeretezett, latin nyelvű eredeti okmány a polgármester irodáját díszíti. Betekintést kaptunk a szakértői véleménybe is, amit a község készíttetett, az okmány Vodnyanszky János plébános, özvegy Czifra Anna egyházi kiközösítésének a rendeletéről szól, mivel az özvegy bejelentette eljegyzését egy másik nővel, az elhunyt Czell Dániel özvegyével. Történt mindez 1837. június 18-án.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?